És akkor most néhány szó az Amber Smith új lemezéről, az Introspective-ről. A tavalyi év magyar zenei megjelenések szempontjából elég szegény volt, egyedül Žagar és a 30Y lemezét lehet megemlíteni, az idei viszont annál jobb lesz, hiszen most jelent meg az Amber Smith új albuma, amit hamarosan más magyar indie zenekarok lemezei is követni fognak. De róluk majd máskor. Az Amber Smith jelenleg az ország egyetlen zenekara, amelyik nemzetközi szinten is igazán színvonalas. Nekik sikerült az, ami a Moog-nak nem annyira, vagyis egy angol nyelvű, rádióbarát, de mégis művészi, sötétebb hangulatú, mély mondanivalóval rendelkező lemez, és immáron harmadjára. Az első magyar nyelvű lemezről én személy szerint nem sok jót tudok mondani, szerencsére hamar rájöttek, hogy az angol nyelv és a kicsit sötétebb szövegek jobban állnak nekik. Az ezt követő My Little Servant, majd a Reprint az eddigi legszínvonalasabb magyar indie lemezek, és az Introspective csak jobb lett. Az előző lemezhez képest nagyobb szerepet kapott az elektronika, végig érződik rajta a 80-as évek new wave hangulata, és olyan nevek jutnak eszünkbe miközben hallgatjuk, mint a Joy Division, a New Order, Gary Numan vagy David Bowie. Bowie-ra emlékeztető pillanat különösen sok van a lemezen. Az Introspective nagyon jól sikerült bevezetés, a legjobb szám azonban egyértelműen a Treading Waters, majd a lemez végére jobb zárást nem is írhattak volna, mint a My Final Plea, itt is lehetne neveket mondani, akikre emlékeztetnek a számok, de ne mondjunk, legyen elég annyi, hogy ezek a dalok akár a brit listák elején is megállnák a helyüket, igazán eredeti szövegek, tökéletes hangszerelés. Hogy valami negatívumot is említsek, nekem kissé jobban tetszett a Reprint gitárfüggönyös, kevésbé szintis hangulata, és a Hello Sun-t azért most nem tudták felülmúlni.

9