Ha a jó zenekarok nem jönnek tovább Bécsnél kelet felé, akkor nekünk kell elmenni odáig. Ez pedig, ha jobban belegondolunk, annyira nem is drága dolog, mivel oda- és visszaúttal, jeggyel együtt kerül annyiba, mint egy budapesti Hives koncert, ami ráadásul el is maradt, érdeklődés hiányában. Nos, ez Bécsben nem egy reális veszély. Hétkor még csak páran voltunk, akik a Flex előtt a Duna partján várták, hogy kinyissák a kapukat. Erre még várhattunk egy darabig, a szervezők érdekes megoldát találtak ki a késés kinyílvánítására, az ajtóra ragasztott nyomtatott plakáton a kezdés időpontját egyszerűen csak áthúzták filctollal, majd kijavították fél kilencre. Kissé furcsa megoldás a Flexben, ahol még az egyébként cukorkákkal kirakott falú vécék is digitális kijelzőre vannak kiírva, hogy merre találjuk őket. Szóval volt még egy kis idő, mit lehet tenni, nyitva volt a backstage, ahol Keith és Chris a laptopjaikat nézegették, így hát kirángattuk őket egy fénykép erejéig. Nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, de aztán gyorsan be is zárták az ajtót, így mások már kevésbé voltak szerencsések, de nekik még volt lehetőségük a találkozásra koncert végén. Kapunyitás után rávetettük magunkat a merchandise részlegre, ahol kicsit drága dolgok voltak, szóval maradtam a kitűzőnél, ami azért minden koncert után szinte kötelező, de a húsz eurós pólók kicsit soknak tűntek még a bécsi árszínvonal ismeretében is. A Flex egyébként belül már sokkal szimpatikusabb képet nyújt, mint amilyennek kívülről látszott. Ezután már egyre jobban kezdtek gyűlni az emberek, a kezdésre pedig teljesen megtelt, voltak, akiknek már csak a ruhatár lépcsőjén jutott hely. A közönségről egyébként még érdemes megjegyezni, hogy teljesen kultúráltan viselkedett mindenki, türelmesen kivárták a koncert kezdését, aztán pedig mindenki képes volt úgy szórakozni, hogy közben ne veszélyeztesse öt másik ember testi épségét. A Magyarországon sajnos minden koncertre jellemző 'ismerünk egy számot, ugrálunk és énekelünk rajta, aztán leülünk, mert a többi csak töltelék' mentalitás Bécsben teljesen ismeretlen, mindenki élvezte az összes dalt, a kommunikáció a zenekarral pedig teljes mértékben megvolt, aminek persze alapja, hogy a közönség tudjon angolul és értse amit mondanak, majd nevessen is a poénokon, ne csak fapofával várja, hogy játsszák a következő dalt, és a zenekart okolja azért, mert ő nem ért semmit. A hangulatra tehát nem lehetett panasz, mindjárt meg is lehet adni rá a tíz pontot. Nézzük a zenei részt. Kezdésként a Ghouls-t játszották, ami sajnos nem volt tökéletes indítás, mivel az ének és a zene kissé elvolt csúszva, de aztán szerencsére megtalálták a kellő hangnemet, és innentől szinte semmi rosszat nem lehet elmondani. Az első és második lemez dalai egyaránt nagyon jól szóltak, a közönség pedig értékelte is őket, mindenki élvezte a koncertet, és persze profi hangosítás mellett, ami sajnos nálunk egyáltalán nem megszokott dolog. Volt a Nobody Move, Nobody Get Hurt, az After Hours, a Tonight, a Chick Lit, az It's a Hit, a The Great Escape, és még sok más. Magyar szót nem hallottunk a Flexben, pedig igazán érdemes lett volna kilátogatni az igényes zenék legkeletebbi fellegvárába. Reméljük egyszer azért majd hozzánk is ellátogatnak, de az biztos, hogy addig még nekünk sokmindent kell tanulni. Fantasztikus este volt, köszönjük, We Are Scientists, és aki nem jött el, sajnálhatja.