
Soundcheck, egy új rovat, melyben rendszeresen bemutatunk egy magyar zenekart. Első alkalommal a Hangmás nevű budapesti zenekarról írunk. 2002-ben alakultak, de sajnos akkoriban Magyarországon ez a fajta zene még nagyon undergroundnak számított, az alternatív zene leginkább két zenekart jelentett, a Quimby-t és a Kispált. A tavalyi indie hullám azonban őket is magával ragadta, és miután megjelent első lemezük, a Funeral Party Budapest, végre sikerült felkerülniük a legjobb hazai indie zenekarok listájára. A bulizósabb, Moog-féle ugrálós zenére vágyó közönség első hallásra talán nehezebben fogja hűvősebb, mélyebb tartalommal rendelkező számaikat befogadni. De hallgassuk meg a már említett Funeral Party Budapest című albumot. Amint az már a címből is kiderül, a Hangmás nem próbál teljesen brit zenekar lenni, vagyis helyesebben úgy próbál az lenni, hogy közben egyszerre érezzük magunkat Budapesten és Londonban, és valljuk be, a két helyszínt összehozni nem könnyű feladat, és rengeteg iróniára számíthatunk, amit meg is kapunk. A lemezen felváltva hallunk angol és magyar nyelvű dalokat. A We Are Modern egy teljes egészében angol nyelvű szám, mely a mod korszakot a 21. században újraértelmező ifjúság himnuszává is válhat. A Ctrl+Alt+Del a lemez csúcspontja, és végre egy zenekar, aki ellentmond annak, hogy jó dalokat csak angolul lehet írni. Nagyon jól eltalált szöveg a kiüresedett cyberpunk korból, mikor Isten helyett már csak a géphang felel. A címadó dal angol és magyar nyelven felváltva szól, nagyon jó, elektronikával vegyített new wave szám. Mindenképpen érdemes még megemlíteni a Veronika meg akar halni címűt, mely a Ctrl+Alt+Del mellett a második helyre is kerülhetne, ha rangsorolni akarnánk a lemez számait. Összességében egy nagyon élvezetes, mondern, de közben mégis a poszt-punk hagyományokhoz ragaszkodó, hűvös, de mégis iróniával teli és szórakoztató albumról van szó, mely tavalyi megjelenésekor sajnos nem kapott elég figyelmet. Zenéjükben úgy fedezhetjük fel a kortárs brit és amerikai, a Joy Division hagyományait követő zenék elemeit, mint például a The Bravery, az Interpol, a Killers, hogy közben nem jut eszünkbe a koppintás szó. Érdemes még megemlíteni, hogy 2006 óta tagja a zenekarnak Paul Schiessler osztrák gitáros, aki korábban a Fatou Dust nevű bandában játszott. A zenekar tagjai még Molnár Kata, Pogár László, Minda Endre, Török Gergely és Kabai Gergely. Érdemes megtekinteni a MySpace-es oldalukat, melyet a myspace.com/hangmas címen érhettek el, és meg is hallgathattok tőlük pár számot. Reméljük nektek is tetszeni fog.