
Az ex-Stone Roses frontember kijelentette a Daily Star című brit lapnak, hogy dolgozik hatodik stúdiólemezén, mely a tervek szerint jövő tavasszal fog megjelenni. Ian Brown-t a nyolcvanas évek végének legendás zenekarából, a Stone Roses-ból már ismerheti mindenki. A zenekar megalapozta a britpop korszakot, és olyan felejthetetlen dalokat köszönhetünk nekik, mint az Elephant Stone, az I Am the Resurrection, vagy a Manchester United szurkolóinak himnuszává vált This Is the One. Második lemezükre éveket kellett várni, és a Led Zeppelin-hatásokkal telepakolt anyag már nem is emlékeztetett korábbi zenéjükre, és nem sokkal később fel is oszlottak. Tegyük még hozzá, hogy a Szigeten is felléptek, koncertjük azonban nem fog bekerülni a fesztivál történetének legjobb pillanatai közé, mivel teljes bukás volt, Ian Brown sokak szerint el sem tudta énekelni a számokat. Szólólemezein azonban szerencsére nem ez a helyzet, tavaly jelent meg nagysikerű The World Is Yours című albuma, és ha a következő is legalább ilyen jó lesz, akkor nincs mitől félnünk.