Ha meghallgatjuk az új Subways lemezt, és nem fog annyira tetszeni, az talán azért van, mert három évvel ezelőtti debütlemezükön, a Young for Eternity-n olyan magasra tették a mércét a Rock & Roll Queen, a Mary, vagy a With You című slágerekkel, amit nagyon nehéz lett volna túlszárnyalni. Ami rögtön feltűnhet, az új lemez sokkal garázsosabb, feszesebb hangzású, viszont kevesebb a slágergyanús szerzemény, összességében pedig egy amerikai stílusú lemezt kapunk, néha már túl amerikait. Néha nem tudjuk eldönteni, hogy az egyre keményebb, metálosabb gitártémák csupán spontán élvezetből kerültek a lemezre, vagy még túlzásba is viszik a brit zenekarok többségével való szembehaladást. Ha brit példát akarunk említeni, akkor az Ash neve ugorhat be, akik szintén amerikai stílusú rockzenével lettek népszerűek a britpop korszak kellős közepén. Ellenpélda viszont az Idlewild, akik gyakorlatilag metálzenekarnak indultak, és hallgathatatlan első lemezeik után szépen lassan átálltak az angolosabb alternatív zenére. Az első kislemezdalnak választott Girls & Boys nem az a szám, amitől leesünk a székről, ha meghalljuk, és a választás sem volt a legszerencsésebb, mert például az Alright sokkal inkább emlékeztet a régi Subwaysre. Még más amerikai zenekarok is eszünkbe juthatnak, mint például a Nada Surf. Sajnos a stílusváltás nem szolgál a Subways javára, mert bárhogy próbálkoznak, azért amikor egy brit zenekar akarja megverni a Nada Surf-öt, vagy a Death Cab for Cutie-t amerikai zenében, az kb. annyira szerencsés próbálkozás, mint mikor egy Los Angeles-i zenekar brit akcentussal próbál arról énekelni, hogy milyen az élet Londonban, de csak a csajokig jut el. Reméljük, hogy a Subways következő lemezén majd nem a Narancsvidék című agyonhájpolt Kalifornia-imidzs sorozatnak akar filmzenét csinálni.
7
