
Nyolc nap múlva kezdődik a Sziget ezért most kaptok tőlünk egy kis ajánlót, hogy szerintünk mit érdemes megnézni, és hogy mi mit nem hagynánk ki semmi pénzért. Augusztus 13. szerda, első nap, kilométeres sorok a bejáratnál, ahogy ez lenni szokott, de remélhetőleg Te is megvetted a hetijegyet már régen, és pár perc múlva már bent is vagy a Szigeten, ami szerencsére idén, a felhozatalt nézve brit gyarmattá vált, és biztosak vagyunk benne, hogy ez a hangulatra is igaz lesz. Délután háromkor már kezdődik is a program, első nagyszínpados fellépő az amerikai
Anti-Flag nevű punk-rock zenekar. Tőlem személyszerint elég távol áll ez a stílus, de aki szereti, annak ott a helye. Fél ötkor viszont már valószínűleg az első sor környékén leszünk megtalálhatóak, ugyanis mindjárt kezdődik az
MGMT koncertje, ami az egyik legfontosabb program az idei Szigeten, szóval nem szabad kihagyni.

Egyetlen baj vele, hogy nappal lesz. Nem nagyon érdemes messzire menni, mert utánuk rögtön következik a
Flogging Molly, akik bebizonyítják, hogy az államokban is lehet ír zenét írni, méghozzá nem is akármilyet, de itt is megjegyzem, hogy sötétben jobb lett volna. Utánuk
Alanis Morissette-et lehet megnézni ugyanitt, aki bevallom, nem tartozik a kedvenceim közé, de talán élőben majd engem is meg tud győzni arról, hogy az akusztikus gitárral előadott egyszemélyes darabok izgalmasak tudnak lenni nagyszínpadon is. Fél tízkor pedig jön az idei Sziget egyik fénypontja, a várva várt
Kooks koncert, amire már hetek óta készülünk, amiben annyira reménykedtünk, hogy egyszer eljönnek hozzánk, és most itt vannak, énekelje mindenki, hogy Ooh La! Ezután sincs azonban még vége az estének, érdemes átmenni például az MR2 színpadra, 11-kor kezdődik a
Heaven Street Seven, az A38-on pedig fél egykor kezdenek Lovasiék, na nem a Kispállal, az majd holnap a nagyszínpadon, hanem a
Kiscsillag, ami legalább olyan jó zenekar, sőt. Aki pedig inkább egy kis igényes elektronikára vágyik, az menjen egykor a Converse Wan2 színpadhoz, ahol megnézheti a
Zagart, méghozzá az Underground Divas-szal kiegészülve.

A szerdai napról meg kell említeni egyéb, nem nagyszínpados programokat is, amiket érdemes megnézni, ilyen például a háromnegyed nyolckor kezdődő
Leningrad nevű orosz etno-punk formáció az iWiW Világzenei Nagyszínpadon. Aki látta tavaly a Gogol Bordello-t, az hasonlóra számíthat, nagy buli lesz, az biztos. A Wan2 színpadon délután kettőkor a már említett Converse tehetségkutató győztesét láthatjátok, akik szavazataitok alapján a
Sheket nevű szegedi klezmer banda. Emellett az MR2 színpadra is érdemes lesz ellátogatni, például 18 órakor a hazai indie szcéna egyik jelentős képviselőjét, a debreceni
Gonzo-t nézhetitek meg.