Feltettünk pár kérdést az I.O.N. nevű magyar duónak, akik zenéjükre legmegfelelőbbnek a romantikus-biodark elnevezést tartják. Ha még nem ismeritek őket, akkor most megtudhattok pár dolgot róluk. Emellett nézzétek meg MySpace oldalukat, ahol néhány számukat is meghallgathatjátok: myspace.com/ionkimera
Mit kell tudni rólatok? Mióta zenéltek
együtt?
A zenekar 2002-ben alakult egy
budapesti kommuna tagjaiból.Többfajta műfajban, stílusban gondolkodtunk, de
mindannyiunkban megvolt a 80-as évek new wave és industrial zenei vonalak iránti
rajongás és az hogy valami hasonlóan erős és hatásos dolgot akarunk csinálni, ez
indította el a zenekart és inspirálta az „első hangokat”és kialakult valami amit
elneveztünk romantikusbiodark-nak.
Az I.O.N. munkássága, heroikusan
fogalmazva egy személyes, privát helyzetjelentés, amiben mindenki megtalálhatja
a maga kis zenei őrületeit, és kivitelezheti azt, persze a rajongott formák
keretein belül.
Az elektronikus zenében mindig is jók voltunk,
hisz nem egy világszínvonalú előadó van ebben a műfajban Magyarországon,
gondoljunk csak Yonderboi vagy Zságerék zenéjére, miben más a ti zenétek?
Egyáltalán milyen műfajba sorolnátok magatokat?
Alapjaiban véve
máshogy közelítjük meg a zenekari létezést, mert az alapító tagokon kívül
sokfajta zenész fordul meg a zenekarban, van egyfajta átjárás nálunk, ami
mondjuk egy zenei korszakunktól függ és ez egy nem átlagos működést alakított ki
a mi esetünkben. Vannak határozott irányok, rendszerek, tempók, érzetek, de ott
van a véletlenszerűség is. Aztán itt van a kompromisszummenteség, önfejűség,
műhelymunka,...stb... A szemléletvilág sok esetben ki is elégíti az
ambícióinkat. Külön-külön is több zenekarban és produkcióban közreműködnek a
tagok, de az I.O.N.-t amolyan anyahajóként szemléljük, ahova az a sokfajta
alkotó mindig visszakanyarodhat.
Ez az egész pusztán egy lehetséges
összefoglalása annak amit gondolunk egy ideális folyamatosan táguló zenei
működésről, egy bensőséges együttlétről, ezért is játszunk performance,
kortárs-tánc és filmzenei projektekben is és folyamatosan feszegetjük a
határainkat, ám az a jelenidejű „zenei törtetés” amibe belekényszerítenek
egy
kollektívát, vagy bármilyen más alkotói csoportot, zenekart itt és most, minket
inkább egy természetes ellenállásra ösztökél. Szarunk az egészre a legnagyobb
tisztelettel.
Valószínűleg emiatt a hozzáállásunk álltal mások az anyagaink,
mint a kollégáknak. Igazából csak számunkra van tétje!
I.O.N. /Irrational
Orthodox Noise/ ROMANTIKUSBIODARK-ot játszunk
Romantika = a munkában való
hit, az egyén és INDIvídum előtérbe helyezése
Bio = környezeti hangok zenei
rendszerekbe történő implantálása
Dark = személyesség, egyedüllét
monumentalitása, épitészet,gótika
Láthatóak lesztek valamelyik
fesztiválon a nyár folyamán?
Sziget feszt,
Cökxpon sátorkert, aug 16-án 00.00
Hanna-hanna feszt, Guta, aug 23-án
00.00
Gödör club, Budapest, aug 25-én 20.00
Négy kiváló
számotok fent van a MySpace-es oldalatokon, mikorra várható
lemez?
Október 26-án jelenik meg az I.O.N. új
albuma.
Milyennek látjátok a magyar közönséget?
Ha
egy magyar közönség lehetőséget kap, hogy szeressen egy zenekart és a munkáit,
feltétlen odaadással és lelkesedéssel van jelen, mind a koncerteken, mind a
fórumokon, de ez csak a fix stílusok fanjaira igaz. A közönség nagy része
szelektál, divatból rajong, a magyar közönség, és most a fiatal generációt
tekintve, nem teljességgel befogad, hanem bulizik és nem enged át mindent az
érzékein. De ez nem csak rajta múlik. Nem is kap rá elég lehetőséget, hogy
tisztán érzékeljen, hiszen többnyire olyan környezetekben játszanak a zenekarok,
ami az atombulizásról szól. ”A tömegben
az egyén elvész. A probléma az, hogy a „kultúránk” nem engedi be a fiatal generációt a színházi szituációkba, ahol ugyanaz, mondjuk egy Amber Smith, Zagar...stb... másmilyen érzékenységgel és mélységgel tudná átadni az üzeneteit és nem a hangerőtől függően. Volt szerencsém a Radiohead Kid A lemezbemutatóját meghallgatni a Royal Albert Hall-ban 2000-ben. Ülvesikítós, vagy síri csendes, széken állós tombolós magával ragadó közönség részese voltam, ahol több ezer ember volt együtt, és egyedül a kedvenc ikonjaival egy olyan energiában ami elmondhatatlan. Na ez az ami itt nincs és nem is lesz és ez nem a zene vagy előadás minőségének a függvénye.