Ha megkérdezné valaki, hogy melyek voltak a nyolcvanas évek legmeghatározóbb zenekarai, akkor bizonyára ott szerepelne a listámon az amerikai Pixies, akiknek hatása számos mai banda zenéjében is nyomonkövethető. A zenekar öt lemez után, 1993-ban szűnt meg, 2004-ben azonban újjáalakultak, turnéjuk mellett azonban új lemezt nem készítettek, Frank Black, a zenekar frontembere pedig még azt is kijelentette egyszer, hogy ismét feloszlanak. Most azonban azt nyilatkozta az NME-nek, hogy nem kizárt egy új Pixies lemez a jövőben. 'Bármit csinálunk, annak frissnek kell lennie. Meg kell tudnom, hogy képesek vagyunk-e együtt dolgozni stúdióban, és felvenni egy egész lemezt. Egy idő után már nem olyan jó ugyanazokat a régi dalokat játszani, valami újjal is elő kell állni', mondta el a brit lapnak Frank Black, akinek a kilencvenes évek eleje óta már számos szólólemeze megjelent.
Új Pixies lemez?
2008.08.30. 01:04 indieclub
A bejegyzés trackback címe:
https://indieclub.blog.hu/api/trackback/id/tr494509808
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
