A svéd glam-punk-garage rock királyait, a Backyard Babies-t méltó módon mindenki csak a The Hives mellé helyezi a tabellán, a dobogó legfelső fokára. Rengeteg ember megkérdőjelezi ezt sajnálatos módon, akik a BYB-ben csak egy összetetovált rockbandát látnak. A kőkemény rock n roll arculat mögé, ha egy kicsit jobban belekutakodunk, egy nagyon jól felépített lemezt találunk, ami azt hiszem tényleg az eddigi legjobb húzás részükről. A dalokat természetesen ezúttal is a karcos hangú Nicke Borg és a mindig mozgó Dregen Svensson szervírozza. 2008-ban pedig már az sem meglepő, hogy nem egy lenyúlós multihoz mentek kiadás céljából, hanem egy saját kiadót alapítva (Billion Dollar Babies) intettek be mindenkinek.
Erre talán azért is volt szükség, mert az ember agyában rögtön káoszt idéző Fuck off and Die nyitó tétel talán nem a legszebb szövegű médiabarát dal, és talán ettől működik annyira, s ettől teszi már a legelső pillanatban hitelessé a lemezt. A Degenerated is jól eltalált szám, kicsit Velvet Revolver-es énekkel. Ez azonban nem meglepő, hiszen Dregenek az Ac-Dc és a Guns and Roses zenekarokkal is turnéztak. A lemez két legjobb száma a kicsit punk-rockos lüktetésű, igazán cool refrénnel ellátott Come undone. De a Drool is odavág kőkeményen, főleg a szövege komoly, tele dregen-i utalásokkal. Hitler, Judás, Pókember és még sorolhatnám. Ő is énekli a dalt, nem meglepő. Ezt követően egy laza kis ballada következik az Abandon, melyre az ős-BYB fanok érdekesen fognak nézni, hiszen az előző lemez Roads című száma után mostmár itt is helyet kap egy ballada, de ez is remekül működik a véleményem szerint, kissé klisé ugyan a refrén, mert pl. amerikai filmek is eszünkbe juthatnak, vagy amikor 14 évesen először csókolóztunk a folyóparton…. Lányoknak kötelező! A lemez talán két olyan száma, ami a helykitöltés céljából kapott csak helyet a Voodoo love bow és az Idiots, amelyekben annyira Guns utalásokat hallunk, mintha maga Axl Rose énekelne, vagy Slash nyúzná a húrokat. Dizzy Reed is nyomja benne a billentyűket, talán nem véletlen, hogy kölcsönvették a fentebb említett bandától egy röpke időre. Viszont a The Ship c. dal egy az egyben hozza vissza az előző lemez a 2006-os People like us… hangulatát. Nem is kell ragozni, baromi jó dal, jó refrének, Dregen jól vokálozik és ami megfogott, hol magasan sikálnak a gitárok, hol pedig izmosan zsigerből ( „give me sometime….” résznél tuti szétrobban a hifid). Egy ilyen dal után baromi nehéz olyat rakni a lemezre, ami még tovább tudja vinni a rock n roll-t a fejedben, de a Nomadic ezt is megteszi, hidd el. A refrénje és a szám felépitése absolute slágeres rockdallá teszi, mégha a gitár riffek végtelenül egyszerűek is, de azt hiszem ez ma már bocsánatos bűn…. A Back on the juice – ben pedig jön a Kiss és a Rolling Stones feeling, nyújhatod a nyleved!. Az ezt követő Where were you? pedig egy kissé Green Dayes fűszerezésű laza punkrock dal, koncerten mindenki megőrül majd rá biztosan . Azt az érzést, hogy a lemez olyan mintha egy koncertlemez lenne a Zoe is a weirdo szám adja meg a füleinknek. A véleményem szerint nagyon kevés lemez olyan egységes, mint pl. egy jól felépített rock n roll koncert. Egy jó lemez pedig attól működik, hogy minden pillanatát élvezed. Úgy látszik Nicke Borg, erre is gondolt, mert az arcok berúgása után egy laza kissé elszállós balladával zárja a lemezt, s felteszi vele az i-re a pontot. Saved by the bell.a záródal címe.
Még ha talán a lemez pár száma sablonos ízű is kissé, ne felejtsük el, a rock n rollban már minden hangot lefogtak…..
9
LG
