A gálát Londonban, a zene fővárosában rendezték, és hol máshol lenne akkora szerepe a digitális zenének, mint Nagy-Britanniában. A rendezvény zsűrije minden évben azokat a zenekarokat és énekeseket díjazza, akik leginkább lépést tudnak tartani a korral, és igyekeznek a hagyományos eszközök mellet új médiumokat is felhasználni zenéjük terjesztésére. Idén a Radiohead-et választották az év zenekarának, akik, mint tudjuk, In Rainbows című lemezük ingyen letölthetővé tételével zenetörténeti fontosságú tettet hajtottak végre. A lemeznek nem volt meghatározott ára, a rajongók dönthették el, hogy mennyit ajánlanak fel érte. A nemrég Budapesten is koncertező Coldplay a legjobb zenekari weboldal és a legjobb rock/indie előadó díját kapta meg. A digitális letöltések szerepe egyre nagyobb a zenei piacon, a közelmúltban pedig végre Magyarországról is elérhető az iTunes virtuális zeneáruháza, ahol most már a legújabb lemezek mellett filmeket, tv-sorozatokat és több száz iPhone alkalmazást is letölthetünk. Az oldal egyik nagy előnye a hagyományos adathordozókkal szemben, hogy a dalokat egyenként is megvásárolhatjuk, nem szükséges az egész album beszerzése. Bár a magyarországi iTunes egyelőre jóval kevesebb szolgáltatást nyújt, mint a brit vagy az amerikai változat, de a digitális zeneletöltések terjedésével ez a helyzet valószínűleg változni fog.
A bejegyzés trackback címe:
https://indieclub.blog.hu/api/trackback/id/tr134509860
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.