
A mai napon megvásárolta a brit kormány az Astoriát, hamarosan pedig lerombolják, hogy egy új vasútállomás épüljön a helyén. Az Astoria, mely 1927-től kezdett működni moziként, 1976-tól pedig különféle rendezvények helyszíneként, igen fontos szerepet játszott London kulturális életében, most mégis bekerült a Tottenham Court Road azon tizenhárom épülete közé, amelyet hamarosan lebontanak. Lord Adonis, a brit vasúti miniszter az eseményt nagy lépésnek nevezte a 16 milliárd font értékű Crossrail projektben. Az Astoria lerombolása egyébként a várost átszelő kelet-nyugati vasútvonal érdekében történik, mely a legnagyobb brit vasúti projekt a Csalagút óta, ezért még meg is bocsátható, nem úgy, mint a budapesti kulturális helyszínek ellen az utóbbi időkben elkövetett pusztítóhadjárat, melynek következtében a magyar fővárosban manapság nincs könnyű dolga annak, aki igényes szórakozási lehetőséget keres. Londonban, mely továbbra is a kultúra fellegvára, erre ezentúl is számtalan lehetőség lesz.