A franciák is kezdenek engedni a nyomásnak és kezdik
megbocsájtani, hogy nem az ő nyelvük lett a világnyelv, így egyre több zenészük
tanul meg (többé-kevésbé) szépen angolul.
Jó példa erre Stéphanie
Sokolinski is, aki immáron Toma-val kiegészülve, SoKo néven ér el kisebb-nagyobb
sikereket szerte a világon. Bár lehet nála az is közrejátszhatott, hogy lengyel
származású, így annyira nem kötődik anyanyelvéhez. A hölgy színésznőként
kezdte Franciaországban. Később felfigyeltek a hangjára, és énekes
szerepeket is kapott. Innen már egyenes út vezetett a zenei karrierhez.
Első
elsöprő sikere, ami azóta is rajongói kedvence, az I'll Kill Her című szám.
Ebben az egyszerű lány rímekbe szedi egy szakítás minden érzését. Nyílt és
őszinte szám, amiben SoKo felvállalja a gyengeségeit, de nem nyálasan az
összetört szívéről beszél, hanem, az érzéseiről, hogy hiába csalták meg,
ő még reménykedik. Ez teljesen újszerűen hat, főleg mivel, hogy korunk ideálja,
egy vékony, nagyfrufrus barna hajú, okos lány énekli. Kis emlékidézgetés, és a
szám közben a refrén, ami arra tesz ígéretet, hogy meg fogja ölni kedvese
jelenlegi kedvesét. Elemi erővel hatnak ezek a mondatok, de a szám maga lágy,
és SoKo angyalhangjából sejtjük, hogy ezek puszta fenyegetések. Ez a dal először
csak demó változatában volt elérhető, illetve volt egy házi videó youtube-on,
amiben a hölgy még nagyon fájó kiejtéssel adta elő slágerét.
A nagylemezre
még várniuk kell a rajongóknak, de Not SoKute című 2007-es EP-n az I'll
Kill Her másik négy számmal körítve elérhető a nagyközönség
számára.
Tracklist:
1. The Dandy Cowboys
2. Shitty Day
3. I'll
Kill Her
4. Take My Heart
5. It's Rainning Outside
Az EP a számok sorrendjében gyengül. A The Dandy Cowboys csak azért nem arat
akkora sikert, mint elődje, mert egy kevésbé általános életérzésben közvetíti a
hasonló információt. És persze ez már kicsivel kiforrottabb szám. De a stílus
maradt, bár itt már magát a kedvest akarja megölni a fiatal hölgyemény. Úgy
látszik nincs szerencséje a szerelemben, lehet, hogy inkább kártyáznia
kéne...
A Shitty Day egy kicsit gyerekesre sikerült dal. Emiatt a szám
miatt lehetne rányomni a "csajzene" bélyeget az egész EP-re. Csúnya a
hajam, a szám, a lábam stb. Önértékelési problémákkal teli tiniszám, bár meg
kell hagyni, hogy az egyik legjobb: van benne önirónia, és látszik, hogy
európai popszám, mert nincs benne semmi giccses.
Ezek után az gyilkossági
kísérletek és önutálat után, furcsán hat a Take My Heart, ahol SoKo már úgy
tűnik megtalálta az igazit. De a szomorú hangvétel marad. A refrénben elsírja,
hogy sajnos nem minden szív illik össze. Ez már tényleg csak egy popszám.
Aranyos és illik az énekesnő gyönyörű üveghangjához. Kellemes hallgatni, de
inkább csak háttérzeneként, ez már nem az a szám, amit céltudatosan keresünk a
lejátszón.
És végül az utolsó számban már kedveséhez szól, aki elhidegül
tőle. Végigkövethetjük a szakítás fázisait, az új barát felfedezését, majd az új
baráttal való problémákat. Ha beállítjuk az egész albumot újrahallgatásra, akkor
megkapjuk az életben a kapcsolatok körfogását. Az a rész kimaradt, amikor minden
szép és jó, de arról már írtak elegen, itt keserédesen van előadva az
egész.
Szakítás után ideális zene, de bús őszi napokon is erősen ajánlott
meghallgatni a Not SoKute-ot. Persze csak azoknak, akik még mindig szeretik a
szívhez szóló kellemes popszámokat.
