A Heaven Street Sevenről eddig nem nagyon lehetett elmondani, hogy kísérletező zenekar, ugyanis többnyire a jól bevált sémákat használták, azokat viszont nagyon jól. A kezdeti angol nyelvű lemezek után áttértek a magyarra, és így idővel az egyik legnépszerűbb magyar zenekar lett belőlük, külföldön azonban soha nem tudtak igazán nagy sikereket elérni, talán azért, mert legtöbb számuk mondanivalója tipikusan helyi. A két évvel ezelőtti Tudom, hogy szeretsz titokban után most mégis egy szokatlanul kísérletező anyaggal jelentkeznek. A zenekar a Jazz című új lemezét ingyen letölthetővé tette, ami forradalmi tett volt Magyarországon. A Jazz című nyitódal első hallásra furcsa lehet, engem mondjuk erősen emlékeztet a The Strokes Juicebox című számára, egyébként pedig talán az eddigi legkeményebb HS7 dal. A Szia már egészen máshogyan kezdődik, sokkal inkább emlékeztet a régi Heaven dalokra, furulyával és  sajnos nem túl mélyértelmű szöveggel. Nekem személy szerint az ezt követő Kereplő sokkal jobban tetszik, mondanivalóját és a zenét tekintve egyaránt. Ezután a Magyar világsztár new rave-es szintetizátorhangokkal indul, jó kis pattogós dal, mely aztán néha a Hiperkarmát, néha a Blurt juttatja eszembe, és akkor jobb, mikor a második van túlsúlyban. A lemez változatos, csapongó, kísérletező mivoltára nagyon jó példa az a váltás, ami itt következik, a Mától nem számolom ugyanis egy előzőhöz képest nagyon lassú szám, egy, a Heaven Street Seventől eddig teljesen idegen hangzású, de jól sikerült dalt hallunk. A Hullik a záporban már előjönnek a post-punk gitártémák is, az angolszász indie-rock rajongói bizonyára szeretni fogják. Az ezután következő Zombik fényes nappal megint teljesen más, egy akusztikus gitárra írt, mégis modern, effektekkel teli dal. Az ezt követő Ne menj vissza személyes kedvencem, talán a legjobb dal a lemezen, de a Paradicsom sem sokban marad el tőle. Ezek után a Fél lábbal a zsírban elég sablonos, mondanivaló szempontjából nem túl értékes szám, kár volt így a lemez végére, mert nagyon elüt az eddigi letisztult hangzású, magas színvonalú daloktól. A mélypont szerencsére csak a következő, Távolság című eklektikus szerzeményig tart, a lemez pedig a záró Egoistában teljesedik ki, mely egy igazi britpop dal, 2008-ból, Magyarországról. A Jazz az eddigi legváltozatosabb, és talán legérdekesebb Heaven Street Seven lemez, néha azonban már túlságosan csapongó, túl sok réteg ízlését próbálja kielégíteni. Összességében mindenképpen figyelemreméltó és sikeres próbálkozás a Jazz, és azt a néhány kevésbé jól sikerült dalt leszámítva is az év legjobb magyar nyelvű lemezét írták meg Szűcs Krisztiánék.

 

9