A skót Marmaduke Duke még 2005-ben adta ki debütalbumát, a The Magnificent Duke címűt, amelyet most május 11-én a Duke Pandemonium követett.

A duó egyik tagja a Biffy Clyro-ból már ismert Simon Neil, a másik pedig a Sucioperro JP Reid-je. A Kid Gloves és a Rubber Lover című kislemezeket számtalanszor meghallgatva egy pattogós indie pop lemezre számítottam. Nos, a cd-t elindítva elmondhatom, hogy a pattogás stimmel. A lemez hallgatása közben az a volt gimnáziumi padtársam jut eszembe, akinek folyton mozgott keze-lába, mintha áramot vezettek volna bele. Szerintem a dalok szerzője is kicsit hiperaktív lehet, vagy csak sietett éppen valahová.

Már az első track elindítása után nem sokkal elbizonytalanodtam, hogy biztosan azt hallgatom-e, amit terveztem, nem pedig véletlen egy szombat esti elektronikus zenei rádióműsort. Nemhiába, "experimental" címkét kaptak a legtöbb szakértőtől. Az első négy track teljesen felpörget, már-már a szívverésem is kezdi átvenni a ritmust, ami nem biztos, hogy szerencsés. Az ötödik számnál azonban fellélegezhetek, ugyanis megszólal a Kid Gloves, ami egy kellemes indie pop melódia, és ez már inkább lassúnak mondható. Félve váltok a hatodik trackre: vajon visszatér a pörgés, vagy marad a lassú vonulat? Nos, a kettő között félúton van a válasz: a Pandemonium már nem melankolikus, ha a megfelelő kifejezést keresem, talán azt mondhatnám, párbeszédes. A hetedik Erotic Robotic okozza eddig a legnagyobb meglepetést. Nemcsak zeneileg, hanem szövegügyileg is, ugyanis a két kezem nem lenne elég, hogy megszámoljam, hányszor hangzik el a számban az "erotic" szó; lényegében a dal második felében csak ez ismétlődik, aztán szépen lehalkul. Nem ez a lemez csúcspontja, az biztos. A soron következő Je Suis Un Funky Homme című szerzeményt viszont már annál inkább jelölném erre a címre; nem tartom kizártnak, hogy ez lesz a következő kislemezdal. Noha ebben a számban visszatér a lemez első számaira jellemző pattogó ritmus, ennek a számnak szerintem kivételesen jól áll, már-már táncolni kezdek, pedig nem tudok. Kilencedikként a Rubber Lover következik, fülbemászó indie pop. Lényegretörő is egyúttal, hiszen a hossza nem éri el a két percet, így mire elkezdenénk az énekessel együtt énekelni, pont véget ér. Ezzel együtt majdnem a lemez is, hiszen csak 10 dal került rá. Az utolsó szám elejéről akarva-akaratlanul Scatman John jut eszembe, ezt azonban ne is feszegessük. A Skin the Mofo egyébként zeneileg talán az egyik legsokoldalúbb track a lemezen, még egy kolomp, vagy legalábbis valami nagyon arra hasonlító is felcsendül benne, viszont mire felvenném a ritmust, ez a szám is véget ér.

1. Heartburn
2. Everybody Dance
3. Silhouettes
4. Music Show
5. Kid Gloves
6. Pandemonium
7. Erotic Robotic
8. Je Suis Un Funky Homme
9. Rubber Lover
10. Skin the Mofo

Ne nyomd el: Kid Gloves, Je Suis Un Funky Homme, Rubber Lover
Szerintünk: 7