A Primary Colours 2009. május 4-én látott
napvilágot a The Horrors második nagylemezeként.
A cím
magában is érdekes, hiszen egy évvel korábban az együttes még csak fekete és
fehér színekben mutatkozott a nyilvánosság előtt. Nem csak a színekről lett más
a csapat véleménye, az előző Strange House még goth és garázs rock keveréke volt
egy kis punkos beütéssel, amit aszélsőséges indiegoth ruhákkal tettek még
eladhatóbbá. Egyértelmű volt, hogy az előző album népszerűségét nem lehet
ugyanezzel a koncepcióval elérni, és ezt ezek szerint ők is belátták. Nagyon
szimpatikus húzás volt tőlük, hogy nem az elektromos irányba mentek el, mint
körülbelül mindeki, aki újítani akart. Egy teljesen más stílust fedeztek fel
maguknak és alakították át horrors-osra: a post-punkot és az experimentalt. De
azért megmaradt a goth-os beütés, hogy ne hazudtolják meg önmagukat. És
mindehhez még a ruhatárukat sem kellett lecserélni, csak kicsit laposabbra
tupírozza a csapat énekese, Faris Rotter a haját.
Még mindig nehéz eldönteni,
hogy komolyan gondolják-e a srácok, amit csinálnak. Egy paródiához túl jól
sikerült az album, de a szövegek, az egyes gitártémák egyértelműen híres
post-punk dalokból lettek átírva. De talán éppen ez teszi őket érdekessé.
Az első kislemez a Sea Within a Sea lett,
ami merész választás, tekintve, hogy egy 8 perces számról van szó, amiből a klip
kedvéért sem vágtak ki részeket. De szerencséjük volt, a közönség nemhogy
befogadta nagy részben instrumentális szám, de sokkal jobban kedveli az új
Horrors-t, mint a régit.
A második kislemez a Scarlet Fields
akár egy Joy Division dal is lehetne, a kezdés úgyis nagyon hasonlít a
Shadowplay-re. A dalszövegek végig a JD sötét szövegvilágát idézik meg.
Másik
kiemelkedő szám a Who Can Say. Ez már inkább egy kicsit Echo
& the Bunnymen. De nem is a hasonlítgatás a lényeg. Az együttes zeneileg is
fejlődött: megtanultak pár akkordot, már nem csak a kiabálással és a közönségre
ugrással tudják fokozni a számok érzésvilágát. A szövegek is nagyban változtak:
a legtöbb dal szerelmes. Az előző albumról a Sheena is a Parasite volt az
egyetlen szám, ami párkapcsolatokról szólt, ahogy a címből is látszik, nem túl
hagyományos irányból közelítette meg a témát.
Mindezek az állítások a többi
számra is érvényesek, nem lehet rossz számot találni. Kiegyensúlyozott az
összkép, ahogy az egy igazi experimental lemezhez illik.
Elképesztő volt a
The Horros váltása. Sikerült úgy lecserélni a zenei elemek 90%-át, hogy nem
tűnik idegennek és nem csak a régi rajongókat győzték meg, számos újat is
szereztek a Primary Colours-szal, amiben a két domináns szín még mindig a fekete
és a fehér.
1. Mirror's Image
2. Three Decades
3. Who
Can Say
4. Do You Remember
5. New Ice Age
6. Scarlet Fields
7. I Only
Think of You
8. I Can't Control Myself
9. Primary Colours
10. Sea Within a Sea
