2009 a nagy visszatérések éve. Új lemezzel jelentkezett a Franz Ferdinand, a Maximo Park, a The Horrors, és a kissé túlértékelt Green Day is. Billie Joe Armstrong zenekara a kilencvenes évek elején tűnt fel, na de gondolom nem kell elmondani a történetüket, mert akárhogy is, a világ egyik legismertebb zenekaráról van szó. Más kérdés, hogy az ismertség nem mindig egyenlő a zenei zsenialitással, sőt, sokszor fordítottan arányos a kettő. Az biztos, hogy a Green Day nagy hatással volt az amerikai rockzenére, hiszen sorra jöttek az azóta nagyrészt letűnt pop-punk bandák, mint a Sum 41, az Offspring, a NOFX , és még sokan mások.

A Green Day egy újabb konceptlemezzel tért vissza. Azért nem ők találták fel a spanyolviaszt, hiszen a konceptlemezek reneszánszukat élik mostanában. A 21st Century Breakdown leginkább talán a My Chemical Romance pár évvel ezelőtti konceptalbumára hasonlít, bár sajnos gyengébb lett annál. Ha ez valakinek még mindig nem lenne elég monumentális, akkor azt megnyugtatjuk, hogy az állítólag szerelmi történetet elmesélő lemez három részre van osztva, és 18 szám került fel rá. Talán szerencsésebb lett volna egy duplalemezt kiadni.

A rövid intro után elindul a címadó 21st Century Breakdown, mely olyan, mint bármelyik korábbi Green Day szám, de a rajongóknak biztos nem fog csalódást okozni. A lemezt természetesen most is túlfűtött demagógia és lázadás jellemzi. Lázadás a háború ellen, lázadás a kapitalizmus ellen, lázadás a világ ellen, és ha már nincs mi ellen, akkor lázadás önmagunk ellen. Persze a punk-rock erre épült, de egészen mást jelentett a lázadás a Sex Pistols számára, és mást jelent a dollármilliárdokban fürdő Green Day tagok számára. Erről az jut eszembe, mikor a szélsőbalos Rage Against the Machine egy önmagát felgyújtó szerzetest tett a borítóra, így demonstrálva a vallásszabadság mellett. Amerika ostorozása tehát tovább folytatódik itt is, amit egy jó adag háborúellenesség követ a Know Your Enemy című számban, ami legfeljebb az életüket háborús szerepjátékokkal tengető ifjúság számára jelenthet némi izgalmat. Most akkor ki is az ellenség? Van két azonos című szám, melyek a Viva la Gloria címet kapták, egyik felkiáltójellel, másik kérdőjellel. Ezek közül az utóbbi sikerült jobban. Van jópár tipikus, pörgős Green Day szám, mint a Christian's Inferno, vagy a Murder City. Az egyik szám, amit mégis ki lehetne emelni, az a Last Night On Earth, ami csak a Gallagher fivérek előadásában lehetne jobb. Igen, teljesen olyan, mint egy Oasis dal, de ettől még rendben van. A Peacemaker már inkább Serj Tankiantól merített, de nem túl szerencsésen. A Restless Heart Syndrome megint egy jobban sikerült dal, egy lassabb szerzemény, mely szerencsére nem fordul át olyan giccsbe, mint annak idején Wake Me Up When September Ends. Vannak itt molotov koktélok (Peacemaker), kézigránátok (Horseshoes and Handgrenades), és egy egész fegyverarzenál (21 Guns). A zenekar tagjai mintha észre sem vették volna, hogy változik a világ, és ha egy információktól elzártan elő ember meghallgatná ezt a lemezt, azt hinné, hogy kitört a harmadik világháború, és lehet felfegyverkezni.

A 21st Century Breakdown nem lesz az év lemeze, és még kevésbé lett ötletes, mint az American Idiot volt. Akkor ugyanis legalább még volt a dolognak aktualitása, mára viszont kissé elcsépeltté és unalmassá vált az Amerika-ellenesség. Főleg, hogy az USA talán legnépszerűbb bandájáról van szó, akik biztosan nem tartanának itt, ha Kambodzsában születnek. Csak fanatikusoknak és fegyverfetisisztáknak!