Vannak zenekarok, akiknek már az elején kialakul egy stílusuk, és egész későbbi munkásságukat erre építik. Ugyanakkor olyanok is vannak, akik egy idő után elkezdenek valami teljesen mást, mint amit addig csináltak. A wales-i Manic Street Preachers valahol a kettő között van. Kezdeti, szövegcentrikus lemezeiken még kemény szélsőbalos eszméket vallanak, ami talán azóta sem változott, a dalok mindenesetre már nem erről szólnak. Hogy ez jó-e vagy rossz, azt mindenki döntse el saját meglátása szerint. 1994-ben aztán megjelent The Holy Bible című lemezük, mely felkerült minden idők legnehezebben befogadható lemezeinek listájára olyan alkotások mellett, mint a Primal Scream XTRMNTR-je, vagy a Godspeed! You Black Emperor súlyos, földöntúli post-rock tételei. Aztán egy tragédia, Richard James Edwards eltűnése mindent megváltoztatott. A gitárost tavaly nyilvánították halottnak, bár holttestét nem találták meg. Hagyott azonban nekünk néhány dalszöveget. Ezek alapján készült el a legújabb Manic Street Preachers lemez, a Journal for Plague Lovers, mely a The Holy Bible folytatásának tekinthető, és így nem biztos, hogy tetszeni fog azoknak, akik a Send Away the Tigers pop-rock dalait szerették.

Már a lemez borítója is botrányt okozott az Egyesült Államokban, ahol néhány lemezboltos nem volt hajlandó kitenni a polcokra, mert szerintük sértő a rajta látható festmény. Persze nem ez az első balhé a zenekar körül. A lemezre 13 szám került fel, melyek teljes egészében Richey verseiből készültek. Zeneileg egyáltalán nem olyan nagy a változás, mint ha a szövegeket nézzük, a legnagyobb különbség az előző lemezekhez képest talán az, hogy a Journal for Plague Lovers nyersebb, karcosabb lett.

Nem találunk olyan stadionhimnuszokat, mint a Your Love Alone Is Not Enough, viszont például a Jackie Collins Existential Question Time slágernek sem utolsó, és közben zseniális dalszerzői teljesítmény. Talán páran sértőnek fogják tartani az "if a married man fucks a catholic" sort is, de ez már legyen az ő bajuk, rádióban meg úgyis cenzúrázva megy le. Ez lett ugyanis az első kislemezdal. A dalok hossza is pont megfelelő, nincsenek rajta öt percnél hosszabb darabok, így sokkal könnyebben befogadható elődjénél. A lemez hallgatása közben úgy érezhetjük, hogy Richey ismét ott játszik a többiekkel, akik egyébként még nem mondtak le róla, mivel a jogdíjakból befolyt pénzekből mindig félreteszik a neki járó részt.

A Journal for Plague Lovers ott van a legjobb Manics lemezek között. Kellemes, megható, ugyanakkor könnyen fogyasztható. Szigetes koncertjüket pedig senki ne hagyja ki.