Francia zenekarként nem könnyű bejutni Nagy-Britanniába, ha pedig mégis sikerül valakinek, arra érdemes odafigyelni. A La Manche csatorna túlpartján egyébként sem akkora divat az indie, mint a szigetországban, és kevés nemzetközileg ismert francia bandát lehetne felsorolni. Elektronikában persze egészen más a helyzet. A Phoenix nem most tűnt fel, és valószínűleg nem is fogják felforgatni a brit indie szcénát, de azért az új lemez mindenképp figyelemreméltó.

A Phoenix-nek egyébként ez már a negyedik nagylemeze, igaz, hogy az első pár albumra még nem sokan figyeltek fel, aztán 2006-ban megjelent az It's Never Been Like That, rajta a Consolation Prizes-szal, amit már a brit rádiókon is lehetett hallani. Most itt a visszatérés, a kissé furcsa című Wolfgang Amadeus Phoenix. Kedvenc salzburgi zeneszerzőnk után mindjárt itt van Liszt Ferenc is a Lisztomania című dalban, amit a 1901 követ, mely talán az idei év egyik legnagyobb slágere lesz, ha még nem az. Mindenesetre a Phoenix eddigi legjobb szerzeménye. A Fences már lassabb, kicsit a Hot Chipre emlékeztet, ami után egy több, mint hét perces darab következik, a Love Like a Sunset című instrumentális elszállás, ami először elektróba, majd könnyed, akusztikus gitáros zenélgetésbe megy át. Érdemes még kiemelni a slágeres Lasso-t, a Girlfriend című elektropop dalt, de a záró Armistice sem okoz csalódást. A lemezre csak kilenc dal került fel, de így legalább nincs töltelékszám.

A Wolfgang Amadeus Phoenix a zenekar eddigi legjobb lemeze, és ezentúl valószínűleg nem csak a franciák fognak odagfigyelni rájuk. Persze ehhez kell majd egy legalább ilyen jó folytatás is.