Svédország irigylésre méltó helyzetben van az egy főre jutó zenekarok számát tekintve. Na meg persze szinte minden más szempontból is. Most azonban ne kalandozzunk el ennyire, és maradjunk a zenénél, pontosabban a pár éve üde színfoltként feltűnt The Sounds-nál, akik első lemezük megjelenésekor még nem kaptak túl nagy felhajtást. Később aztán, mikor sorra jöttek a csajbandák, a The Sounds is előkerült. Kellett egy kis segítség. Nem könnyű ha az ember megelőzi a divatot, mert csak akkor válik divatossá, mikor az utoléri. Ez a The Sounds esetében a második lemez, a Dying to Say This to You megjelenésekor történt meg, melyen legnagyobb slágerük, a Tony the Beatis megtalálható volt.

Most itt a harmadik lemez, a Crossing the Rubicon című anyag, melynek borítója mindenesetre elég furcsa. Meglepő az ágaskodó ló is, ahogy a rubicon is a címben. Szokatlan az ilyen szimbolika egy elektropop csajzenekarnál, melynek énekesnője mintha soha nem akarna felnőni. Maja Ivarsson énekében szerencsére most sem kell csalódni, és a dalok is jól sikerültek, bár némileg változott a helyzet a Tony the Beat óta. A stadionhangzás felerősödött, a számok pedig dallamosabbak lettek, bár ennek megvan a rossz oldala is, mégpedig az, hogy az egész jóval kiszámíthatóbb, mesterkéltebb lett. Néha olyan, mintha egyszerre több divatot akarna követni a zenekar. Egyszerre akarnak Killers, Metric, Yeah Yeah Yeahs lenni.

A The Killers hatása legerősebben talán a Dorchester Hotel című dalban érezhető. A No One Sleeps When I'm Awake jól mutatja, hogy mire számíthatunk a lemezen. Ezek után mindenképp végig kell hallgatni. Ez volt egyébként az első szám, amit kislemezdalnak választottak az albumról. A Beatbox teljesen visszarepít minket a nyolcvanas évekbe, el sem hisszük, hogy most íródott. Imádnivaló. Az Underground nagyon emlékeztet valamire, de még nem sikerült rájönnöm, hogy mire. Igazi popsláger ez is. Olyan, mintha Avril Lavigne megtanult volna zenélni és dalszöveget írni. Ezután jön egy furcsa, monumentális, gitárfüggönnyel telepakolt, Cocteau Twins hatású dal, a címadó Crossing the Rubicon, melynek az egyetlen baja, hogy teljesen elüt a lemez többi részétől. A Midnight Sun igazi skandináv popzene a fehér éjszakák földjéről. A stadionhatás innentől egyre erősebbé válik (Lost In Love, The Only Ones), míg végül a Home Is Where Your Heart Is című darabban teljesedik ki. Sajnos ha valaki nem ismeri a svéd pop-rockot, azon belül pedig a Kent nevű zenekart, akkor lehet, hogy ezt kicsit giccsesnek fogja találni. Pedig a lemez talán legkiválóbb szerzeménye. Ezután már csak egy instrumentális, Sigur Rós-t megidéző zárás van hátra. Goodnight Freddy.