IndieClub

Jack Peñate és Kate Nash között lehetne néhány párhuzamot vonni. Mindketten szinte egyszerre törtek be a brit zenei színtérre, ráadásul mindketten teljesen szalonképes, nyugodt zenét játszanak, melyre még a Norah Jones rajongóknak sem lehet kifogásuk. Valószínűleg ezek hatására senki nem fog lemenni és szétverni pár kukát a hátsóutcában. Az is közös bennük, hogy egyikük sem sorolható be az éppen aktuális divatirányzatba. Talán pont emiatt a kritikusok többsége sem igazán méltatta Jack Penate debütlemezét, a brit rádiók mégis az ő slágereitől voltak hangosak jópár héten át. Ilyen volt a Torn On the Platform, majd a Have I Been a Fool. Én személy szerint nagyon szeretem ezeket, de a lemez egyben végighallgatva kicsit töménynek tűnt. Ez azért lehetett, mert zeneileg nem volt túl izgalmas a pár akkordra épülő gitáros történetmesélés. Nem ez a helyzet az új lemezzel, mely sokkal változatosabb lett elődjénél.

Szerencsére Jack Peñate zenéje továbbra is jellegzetesen brit, azonban sokkal több forrásból merít, mint az első lemezen. Mindjárt az elején igazi nyári, karibi hangulat jelenik meg a Pull My Heart Away című dalban, mely talán a legjobb a lemezen. A Be the One is egy tökéletes popdal, nem véletlen lett végül kislemez belőle. A karibi hatás talán a címadó Everything Is New című számnál a legerősebb, mely emellett még a Friendly Fires-re is emlékeztet. A lounge-os Tonight's Today jó példa arra, hogy mennyire más hangzása lett az új lemeznek, mint gitáros elődjének. A következő három dal (So Near, Every Glance, Give Yourself Away) közül egyik sem igazán kiemelkedő, viszont azt jól mutatják, hogy Jack Penate képben van a legújabb irányzatokkal kapcsolatban, melyet megpróbál saját ízlése szerint alakítgatni. Itt is a karibi dallamok uralkodnak. A Let's All Die című szerzeményben előjön a régi Jack Peñate, aki egy kis Mikás énekkel teszi változatosabbá a dalt. A záró Body Down-ban jópár stílus előfordul, ami miatt valószínűleg soha nem lesz olyan sláger, mint mondjuk a Be the One, de ennek nem is ez a célja. Kiváló befejezés.

Az Everything Is New nem egy hosszú lemez, mindössze 35 perces, de legalább ezt az időt sikerül jól kitölteni, és Jack Peñate nem akar többet, mint amit egyszerre össze tud hozni. Jópáran belebuktak már abba, hogy hosszú lemezt akartak, de a végén erőlködés lett belőle, a végterméken pedig a dalok felét ki lehetne dobni. Itt nincs ilyen érzésünk szerencsére. Az év egyik legjobb visszatérése.