IndieClub

Bizonyára már nem sokan emlékeznek Calvin Harris két évvel ezelőtt megjelent debütlemezére, de nem is nagy baj, mert egyáltalán nem volt egy emlékezetes anyag. Amellett, hogy zeneileg is kissé szürke és ötlettelen alkotás volt, a Justice égő keresztjének fénye elhomályosított minden más produkciót akkoriban. Az I Created Disco bukása után Calvin Harris producerkedni kezdett, közreműködött a brit rapper, Dizzee Rascal több számában is, legutóbb pedig egy dalt is írt Dizzee lemezére, az idei nyár egyik legnagyobb slágerét, a Holiday-t. Mostanában pedig Calvin Harris a brit zenei élet egyik legnagyobb sztárjává lépett elő. Hogy megérdemelten-e?

Nem könnyű feladat besorolni sem Calvin Harris zenéjét semmilyen kategóriába. A magyar alteros közönség valószínűleg nem fogja szeretni, mivel ez színtiszta popzene egyszerű témákkal és olyan trance-house alapokkal, melyek akár Tiesto-tól is származhatnának. Az egyébként is elég beszűkült és saját műfaján kívül minden mást kizáró európai zenehallgatók körében minden bizonnyal nem is lesz nagy sikere a Ready for the Weekend című lemeznek, a zenét egészen más szempontok szerint megközelítő szigetországban azonban láthatóan imádják.

A lemez végig a nyolcvanas-kilencvenes évek elektropopját próbálja visszahozni, miközben a brit klubslágerek világa keveredik az euro-italo diszkóval. Utóbbi elég veszélyes terep, hiszen talán jobb is ha nem sorolunk előadókat, akik ebben a műfajban tevékenykedtek, ezt meghagyjuk a Vivának. A The Rain kiváló kezdés, mely rögtön egy londoni klubba repít bennünket. A Ready for the Weekend című új kislemezdal is ezt a vonalat folytatja. A Stars Come Out már inkább a nyolcvanas évek világát idézi meg. A You Used to Hold Me először igen furcsa, MGMT-s kezdés után átmegy italo-diszkóba. Az akusztikus gitárral induló Blue kicsit lelassítja a lemezt, és egyébként nem is egy kiemelkedő szerzemény. Az I'm Not Alone című dalról nem túlzás kimondani, hogy az év egyik legnagyobb slágere, első volt a brit listán, és ha nincs ez a dal, akkor most valószínűleg tizedennyien sem ismernék Calvin Harris nevét. Hasonló house slágert már írtak páran, a célja ennek is főleg a táncparkettek megtöltése, azonban jó, hogy még vannak olyan előadók, akik veszik a fáradságot, és szórakoztatásra szánt zenét is tudnak jót írni, anélkül hogy Timbaland segítségét kérnék. A Flashback egy újabb kiváló dal, ezután azonban a lemez olyan irányba indul el, ahova nem kéne. Az ígéretesen kezdődő Worst Day sajnos hamarosan átforul Justin Timerlake-féle vinnyogásba, a Relax pedig kísérletezgetés a kevésbé mainstream elektronikával, de ez sem áll túl jól Calvin Harris-nek. A minimalista Limits nem tartogat túl sok izgalmat, az instrumentális Burns Night pedig max a klub chill-out termében lehet jó aláfestő zene. A Yeah Yeah Yeah La La La egyszerűen idegesítő, és körülbelül annyi mondanivalója van, mint egy Black Eyed Peas számnak. A lemez második felének egyértelmű kimagasló pillanata a Dizzee Rascallal közös Dance Wiv Me.

Amilyen jól indul a Ready for the Weekend, olyan unalmasan ér véget. Kár, hogy nem került rá több erős dal, de Calvin Harris-t is meg lehet érteni, hiszen elég gyorsan ki kellett most adnia egy lemezt, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. Az időzítés mindenesetre jobb nem is lehetett volna.

Kattints az I'm Not Alone című dal klipjéhez és Calvin Harris koncertdátumokhoz.

Bizonyára már nem sokan emlékeznek Calvin Harris két évvel ezelőtt megjelent debütlemezére, de nem is nagy baj, mert egyáltalán nem volt egy emlékezetes anyag. Amellett, hogy zeneileg is kissé szürke és ötlettelen alkotás volt, a Justice égő keresztjének fénye elhomályosított minden más produkciót akkoriban. Az I Created Disco bukása után Calvin Harris producerkedni kezdett, közreműködött a brit rapper, Dizzee Rascal több számában is, legutóbb pedig egy dalt is írt Dizzee lemezére, az idei nyár egyik legnagyobb slágerét, a Holiday-t. Mostanában pedig Calvin Harris a brit zenei élet egyik legnagyobb sztárjává lépett elő. Hogy megérdemelten-e?

Nem könnyű feladat besorolni sem Calvin Harris zenéjét semmilyen kategóriába. A magyar alteros közönség valószínűleg nem fogja szeretni, mivel ez színtiszta popzene egyszerű témákkal és olyan trance-house alapokkal, melyek akár Tiesto-tól is származhatnának. Az egyébként is elég beszűkült és saját műfaján kívül minden mást kizáró európai zenehallgatók körében minden bizonnyal nem is lesz nagy sikere a Ready for the Weekend című lemeznek, a zenét egészen más szempontok szerint megközelítő szigetországban azonban láthatóan imádják.

A lemez végig a nyolcvanas-kilencvenes évek elektropopját próbálja visszahozni, miközben a brit klubslágerek világa keveredik az euro-italo diszkóval. Utóbbi elég veszélyes terep, hiszen talán jobb is ha nem sorolunk előadókat, akik ebben a műfajban tevékenykedtek, ezt meghagyjuk a Vivának. A The Rain kiváló kezdés, mely rögtön egy londoni klubba repít bennünket. A Ready for the Weekend című új kislemezdal is ezt a vonalat folytatja. A Stars Come Out már inkább a nyolcvanas évek világát idézi meg. A You Used to Hold Me először igen furcsa, MGMT-s kezdés után átmegy italo-diszkóba. Az akusztikus gitárral induló Blue kicsit lelassítja a lemezt, és egyébként nem is egy kiemelkedő szerzemény. Az I'm Not Alone című dalról nem túlzás kimondani, hogy az év egyik legnagyobb slágere, első volt a brit listán, és ha nincs ez a dal, akkor most valószínűleg tizedennyien sem ismernék Calvin Harris nevét. Hasonló house slágert már írtak páran, a célja ennek is főleg a táncparkettek megtöltése, azonban jó, hogy még vannak olyan előadók, akik veszik a fáradságot, és szórakoztatásra szánt zenét is tudnak jót írni, anélkül hogy Timbaland segítségét kérnék. A Flashback egy újabb kiváló dal, ezután azonban a lemez olyan irányba indul el, ahova nem kéne. Az ígéretesen kezdődő Worst Day sajnos hamarosan átforul Justin Timerlake-féle vinnyogásba, a Relax pedig kísérletezgetés a kevésbé mainstream elektronikával, de ez sem áll túl jól Calvin Harris-nek. A minimalista Limits nem tartogat túl sok izgalmat, az instrumentális Burns Night pedig max a klub chill-out termében lehet jó aláfestő zene. A Yeah Yeah Yeah La La La egyszerűen idegesítő, és körülbelül annyi mondanivalója van, mint egy Black Eyed Peas számnak. A lemez második felének egyértelmű kimagasló pillanata a Dizzee Rascallal közös Dance Wiv Me.

Amilyen jól indul a Ready for the Weekend, olyan unalmasan ér véget. Kár, hogy nem került rá több erős dal, de Calvin Harris-t is meg lehet érteni, hiszen elég gyorsan ki kellett most adnia egy lemezt, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. Az időzítés mindenesetre jobb nem is lehetett volna.