Sajnos a magyar zenei színtér még mindig nem tudott teljesen felfrissülni, és évek óta ugyanazok a sablonos, népi és egyéb pörköltszagú produkciók a legkeresettebbek, a piaci igény pedig tökéletesen ki is van elégítve. Boldog társadalom? Aztán vannak páran, akiknek elegük van a megszokott sémákból és valami teljesen újra vágynak. A Hangmás debütlemeze aztán olyan volt két évvel ezelőtt, mint az utolsó rúgás a vasfüggönybe. Magyarországon ritka az ilyen kimagaslóan jó debütlemez, mint a Funeral Party Budapest volt, általában szokott lenni egy kevésbé jól sikerült bevezető anyag. Itt ez kimaradt. A Hangmás zenéje tele van a 80-as évek poszt-punk zenekarainak stílusjegyeivel, ugyanakkor mégis egyedi. Egyedi, ahogy felváltva énekelnek magyarul és angolul, egy sajátos keveréknyelvet létrehozva, ami egyből a jövő Budapestjének utcáira repít minket, ami úgy tud magyar lenni, hogy mégis teljesen modern és európai. Azt is meg kell még említeni, hogy a magyar nyelv nem igazán illik a brit gitárzenékre, és a kettő összepasszintására tett kísérletek általában kudarcot szoktak vallani, ezért legtöbben nem is próbálkoznak a magyar nyelvvel ebben a műfajban. A Hangmásnak sikerült egyszerű, ugyanakkor mégis ütős szövegeket írni, melyekben nincs olyan nagy különbség a magyar és angol között. De térjünk rá a lényegre, arra, hogy megjelent a Hangmás második lemeze, a Valaki ma este megsérülhet, amihez a napokban volt egy lemezbemutató buli az A38-on, ahol volt lehetőség különböző módokon megsérülni.

A címadó dalban benne van az előző lemez minden pozitívuma, vagyis előremutató, fiatalos, lendületes, nem foglalkozik túl bonyolult és elborult témákkal, inkább olyanokkal, melyek mindannyiunkat érdekelnek. Ha valaki benne van a hazai indie életben, az tudni fogja miről van szó, és a Copy-Paste generáció tagjaként a dalt meghallgatva mindjárt egy indie bulin érzi magát, ahol a zenére való ugrálás mellett folyton az ő stílusát másolókat figyeli a tömegben, és jön a mérlegelés, hogy ez most jó-e, aztán a zene feledteti az egészet. Valaki ma este megsérülhet. A dal egyszerre hív a táncparkettre és ijeszt el attól, kiválóan tükrözi azt a kettősséget, ami az ilyen helyeken jellemző. A Funeral Party Budapest az este kezdése volt, ez pedig már a vége, éjfél már rég elmúlt, és mint azt a How I Met Your Motherből megtanultuk, semmi jó nem történhet éjjel kettő után. Vagy mégis? A táncparkett tele van, imádjuk a zenét, ami szól, a közönség is nekünk tetsző, mégis egyedinek akarunk látszani, taszít az álsznobság, de ugyanakkor vonz is. A Lugosi Béla Is Not Dead utalás a hasonló című Bauhaus számra, akik szintén felkapott zenekar a neogoth ifjúság körében. A Katonák voltunk című dalban a táncparkett csatatérré változik, és továbbra is jelen van a skizofrén életérzés, együtt táncolás és neonbarakkokban egymás ellen harcolás egyszerre, ami az idő előrehaladtával és az egyre több alkohol hatására már inkább önmagunk elleni harccá válik. A Kettenbrücke a Lánchíd német nevéről kapta címét, és teljes egészében angol nyelvű, csakúgy, mint a már említett Lugosi Béla Is Not Dead. Olyan, mintha ezeket a lemez által létrehozott bulin játszaná a zenekar, míg a többi dal a történetet meséli el. A lemezén Péterfy Bori is közreműködik, mégpedig az Egészen közel című dalban. És hogy mi a végeredménye, ha az ország egyik legjobb zenekara összefog az ország legjobb női előadójával? Egy olyan remekmű, ami már nagyon kellett a magyar zenei életnek, egy dal, ami rögtön magával ragadja az embert. Budapest pedig most már jelent valamit, a cyberpunk neonzöld világában furcsán keveredik kelet és nyugat, és három percbe belesűrítettek mindent, ami a budapesti légkörre jellemző, és ezzel sikerült egy hasonló dalt írni, mint a London Calling, csak éppen itteni formában. A lemez és az éjszaka vége felé egyre sötétebben látjuk a világot, részegek vagyunk, az indielányok zombikká váltak, azt sem tudjuk hol vagyunk és miért. A padlón ülve a falnak dőlve nézzük az egyre inkább összemosódó fényeket, és várjuk hogy jöjjön, aminek jönnie kell, miközben mirelitangyalok képe lebeg a szemünk előtt. A Rest In Parties érdekes szójátékkal élve a halálhoz hasonlítja a hajnal eljöttét, a bulinak vége, a táncparkett temetővé válik, aztán holnap minden kezdődik újra. Csak megsérültünk, de nem haltunk meg. Lugosi Béla Is Not Dead.

Magyar mércével mérve hatalmasat alkotott a Hangmás. Már az is nagy dolog, hogy nálunk egyáltalán nem jellemző módon, egy konceptlemezt írtak, ami ráadásul zeneileg is kiváló, és egy kortárs kultúrát nálunk sokkal jobban megbecsülő országban jóval nagyobb figyelmet kapnának. Az biztos, hphy magasra tették a mércét az idén lemezt kiadni szándékozó magyar előadók előtt.