Az elmúlt időszakban igazi elektronikus forradalomnak lehettünk szem- és fültanúi. Bár volt már egy hasonló a kilencvenes években, az akkori előadók egyfajta elektronikus punk életérzést képviseltek, amivel csak egy behatárolt réteghez jutottak el, és bár nagy hatásuk volt, mégsem forgatták fel az egész zenei színteret, nem okoztak ekkora változásokat minden műfajban. Aztán mostanában sorra jelennek meg a fogyasztói társadalmat többé már nem támadó, hanem inkább annak előnyeit kihasználó, modernista, gitárzenét az elektronikával egyesítő formációk. Visszatért a Basement Jaxx is, a műfaj egyik kulcsneve, akik ismét újraértelmezték magukat, valamennyire a kor elvárásainak megfelelően.
Pszichedelikus kép, futurisztikus bagolyember, szürreális képek. A lemez borítóján minden rajta van, ami a Basement Jaxx új albumára jellemző. A londoni duó nem kockáztatott, ezért igazi sztárparádét vonultat fel a Scars című lemezen, ami szerencsére nem csak ettől lesz jó.
A Scars című nyitódal hiphopos kórusra épül, és kezdésnek mindjárt itt van benne napjaink egyik legkedveltebb brit rappere, Chipmunk. Rajta kívül énekel még a dalban Kelis is, aki szintén elég közkedvelt a szigetországban. Igazi savas, csapongó kezdés ez, ami teljesen eltávolodott a Crazy Itch Radio könnyed popszámaitól. A Raindrops volt az első kislemezdal, ami jó választásnak bizonyult, mert olyan szám ez, ami mindenkinek tetszik, de mégis jó, táncolható, de otthoni relaxációhoz is kellemes hallgatnivaló. A lemezen egyébként ilyenekből van kevesebb. Az Eli Reed közreműködésével készült She's No Good igazi elektronikus rockabilly. A Sagaban aztán Santigold énekel, és a dal sem áll távol saját szerzeményeitől. Igazi multikulti hangulat. A Feelings Gone, melyben nem kisebb név énekel, mint Sam Sparro, a lemez egyik legkiválóbb szerzeménye. Kellemes, táncolható elektro-soul. A My Turn akár a Galaxis útikalauz egyik jelenetéhez is lehetne aléfestő zene. Furcsa összhangja ez a futurisztikus zenének, és egy nagyon is jelenhez tartozó előadónak, Lightspeed Championnak. A Possibility Hawaii-ra repít bennünket, ha csak virtuálisan is. A Yo! Majesty közreműködésével készült Twerkben visszatérnek az előző lemezről ismert keleti, néhol egészen balkáni dallamok is. A Day of Sunflowers-ben Yoko Ono énekel, saját akcentusával, sokszor eltorzított hangon. Ismét keleti életérzés. Ezután két soul énekesnő, Paloma Faith és Lisa Kekaula szereplése következik. Előbbi a What's a Girl Gotta Do, utóbbi a Stay Close című szerzeményben. A Distractionz furcsa keveréke a hagyományos portugál fado-nak, a karibi ritmusoknak és a modern elektronikának. Nem igazán táncolható, inkább chill out dal ez, csakúgy mint a záró Gimme Somethin' True funkos, latinos dallamvilágával.
1. Scars ft. Kelis, Maleka & Chipmunk
2. Raindrops
3. She’s No Good ft. Eli “Paperboy” Reed
4. Saga ft. Santigold
5. Feelings Gone ft. Sam Sparro
6. My Turn ft. Lightspeed Champion
7. A Possibility ft. Amp Fiddler
8. Twerk ft. Yo Majesty
9. Day of The Sunflowers (We March On) ft. Yoko Ono
10. What’s A Girl Gotta Do? ft. Paloma Faith
11. Stay Close ft. Lisa Kekaula
12. Distractionz ft. Jose Hendrix
13. Gimme Somethin True’ ft. Jose James
Ne myomd el: Raindrops, Feelings Gone, She's No Good, Possibility
Szerintünk: 9