Talán már említettem, hogy az ugrálós Quimby koncerteket nem tudtam megszeretni, és ez azóta sem változott. Annak ellenére, hogy egyik kedvenc magyar zenekaromról van szó, a Sziget nagyszínpadán kétszer is csalódást okoztak, pedig velük nem volt semmi baj. Jól játszottak akkor is, de ehhez a zenéhez kell valamiféle meghitt hangulat, hogy az ember át tudja érezni az igen tartalmas szövegeket és zseniális, improvizációkkal teli előadásmódot. Erre pedig a pogózó rockerekkel teli nézőtér és a beláthatatlan messzeségben lévő színpad nem igazán ad lehetőséget.
Talán már említettem, hogy az ugrálós Quimby koncerteket nem tudtam megszeretni, és ez azóta sem változott. Annak ellenére, hogy egyik kedvenc magyar zenekaromról van szó, a Sziget nagyszínpadán kétszer is csalódást okoztak, pedig velük nem volt semmi baj. Jól játszottak akkor is, de ehhez a zenéhez kell valamiféle meghitt hangulat, hogy az ember át tudja érezni az igen tartalmas szövegeket és zseniális, improvizációkkal teli előadásmódot. Erre pedig a pogózó rockerekkel teli nézőtér és a beláthatatlan messzeségben lévő színpad nem igazán ad lehetőséget.
A Quimby teátrum nyújtotta élményben utoljára két éve volt részem, akkor egy speciális előadás keretében a békéscsabai városháza udvarán, a koncertnek pedig a lemenő nap sugarai és a hűvös nyári szellő adott egy felejthetetlen hátteret. Kiss Tibi zenekara ismét turnéra indult, és biztos voltam benne, hogy az eltelt idő alatt rengeteget változtattak, finomítottak az előadásmódon, arról nem is beszélve, hogy azóta több új számuk is megjelent.
A színházat és a zenét nehéz összehozni, és az erre irányuló magyar próbálkozások általában sorra kudarcot vallanak. Nehéz ugyanis a zenét színészkedéssel párosítani úgy, hogy az egész ne menjen át borzalmas giccsbe, a magyar nyelv pedig nem szereti az iróniát, viszont szinte követeli a túlzásokba esést. A Quimby mégis úgy tud bánni ezzel a nyelvvel, ahogy senki más. Kiss Tibi még nincs a színpadon, de már halljuk a hangját. Egyszercsak megjelenik a nézőtér jobb oldalán a fal mellett egy fénysugár közepén, ráadásul gyerekként. Az egész olyan, mint egy elvont off-off-off broadway darab. Imádnivaló. Elkezdődik a zenei blokk, a számok pedig kiválóan illeszkednek egymáshoz. Az egész 100 százalékosan precíz, de közben mégis tele van improvizálásokkal, a mesterkéltségnek még csak nyoma sincs.
Líviusz humoristaként is a legjobbak között lehetne, minden alkalommal olyan show-t produkál, hogy némelyik kabaristánk elbújhatna mellette. De azt hiszem senki nem bánja, hogy mégis inkább a doboknál kötött ki, nem pedig valamelyik kereskedelmi televízió esti szórakoztató blokkjában. Ráadásul kiérdemli az ország legjobb rappere címet is, ugyanis ebben a műfajban nem sok igazi tehetséget mutathatunk fel. Halleluja. És mi újság, Dódi? A zenekar fúvósának újságos jelenete egyszerűen zseniális. Szavak nélkül is. Annyi minden benne van.
Ejtsünk pár szót a zenéről is. Nem sok olyan zenekarunk van, aki a 14 évestől a 60 évesig az összes korosztályt át tudja fogni. Ha van is, akkor az általában csak a színvonal csökkenésével, vagy teljes elvesztésével sikerül ezt elérni, de példák említésére ne is pazaroljunk szót, oldalakat lehetne ugyanis teleírni teltházas dinnyefesztiválos magyar közönségkedvencekkel, ahol a mama együtt táncol az unokákkal. Valamit kell ahhoz tudni, hogy ilyen, nem is olyan könnyen érthető, de rengeteg igazságot tartalmazó, kifinomult, változatos szövegvilággal rendelkező zenekar ekkora népszerűségre tegyen szert. Hiszen mennyire más az új Cuba Lunatica, mint a Most múlik pontosan?
A teátrumban szinte az összes dal elhangzott, aminek el kellett, látványos fényekkel és hatásos zajokkal kiegészítve. Az ilyen koncertek egyik legjobb tulajdonsága a dalok újszerű módon történő előadása, amiből nem volt hiány. Volt például jazz-esen indított majd hard-rockba átforduló Fekete Lamour. Legnagyobb élmény mégis az volt, mikor a technikát félretéve a tagok a színpad egy kis részén összegyűltek, és akusztikus gitáron meg marokszintetizátoron eljátszották a Don Quijote ébredését, majd közvetlen utána a Viharon túl, szélcsenden innen című szerzeményt, hogy igazán meglegyen a country feeling. Igazi színházi előadás volt, majdnem 3 órás összhosszal, két felvonásban.
Helyszín: Ifiház, Békéscsaba
Jegyár: 2000-4000 HUF
