Úgy tűnik, menthetetlenül véget ér egy korszak. A britpopról van szó, melynek mára csak mutatóban akad egy-két képviselője. A Supergrass a britpop egyik legfüggetlenebb zenekara volt, akik mindig széllel szemben haladtak az aktuális divattal. Már elkészült néhány új Supergrass dal, azonban ezek sorsa kétséges, a zenekar ugyanis kijelentette, hogy a nyári koncertek után befejezik a közös zenélést.

A döntés indoklásakor a tagok belső ellentétekre hivatkoztak, melyek már annyira megnehezítették az együttműködést, hogy a feloszlás mellett döntöttek. A Supergrass 17 évvel ezelőtt alakult, és a készülő anyag lenne a hetedik stúdiólemezük.
"Köszönjük mindenkinek, aki támogatott minket az elmúlt években. Az ellentétek csak szakmai jellegűek, mi továbbra is szeretni fogjuk egymást, a szakmai különbségek azonban lehetetlenné teszik, hogy folytassuk a zenélést. Sok sikert kívánunk egymásnak a szóló karrierhez", írják a zenekar tagjai a közleményben.
Supergrass - St. Petersburg