Öt év működés után bejelentette feloszlását a skót Fratellis. Bár a hírt csak egy fórumon közölték a rajongókkal, tehát nem hivatalos, és azt sem zárták ki teljesen, hogy fognak még együtt dolgozni valamikor a jövőben, a zenekar mégis halottnak tekinthető.
A The Fratellis 2005-ben alakult, majd egy évvel később megjelent nagysikerű Costello Music című debütlemezük, melyről számos dalt választottak kislemeznek, és ezáltal a gitárpop-forradalom egyik kulcszenekara lett. 2008-as Here We Stand című lemezüknek viszont, annak ellenére hogy sokak szerint még jobb lett, mint elődje, és a rajongók is szerették, mégsem lett túl nagy visszhangja.

"Ami a jövőt illeti, nem tervezzük a közös munkát zenekarként, de az sincs kizárva, hogy egyszer még fogunk együtt dolgozni, ha a dolgok úgy alakulnak. A zenekar tagjai szólóban folytatják a zenélést. Közös terveink soha nem voltak, az elmúlt öt év elég volt arra, hogy mindenkinek megmutassuk a zenénket. Eljutottunk oda, hogy nem akarjuk közösen folytatni", áll a zenekar közleményében.
Jon Lawler, a zenekar frontembere már el is indította másik zenekarát, a Codeine Velvet Club-ot, melynek tavaly decemberben jelent meg első lemeze.