Tegnap véget ért a Sziget. Az utolsó nap programjai mellett ideje kivesézni a fesztivál szép és kevésbé szép, néha pedig egyenesen botrányos pillanatait. Mert sajnos idén ezek sem hiányoztak.
Tegnap véget ért a Sziget. Az utolsó nap programjai mellett ideje kivesézni a fesztivál szép és kevésbé szép, néha pedig egyenesen botrányos pillanatait. Mert sajnos idén ezek sem hiányoztak.
A tegnapi este legnagyobb botránya az volt, mikor néhány biztonsági ember leállította Palotai fellépését, méghozzá mindezt olyan szavakkal tették, amilyenekkel a Szigeten szerencsére ritkán találkozunk. Zsidózás, fenyegetőzés, majd elnézéskérés a szervezőktől, akik ezen kívül is rengeteg hibát elkövettek idén. Már említettük, hogy olyan alap dolgokon akartak spórolni, mint a nagyszínpad előtti tér biztonsága, ami nem fest túl jó képet a rendezvényről. Utolsó nap volt idő kicsit alaposabban szétnézni a fesztivál területén, ami néhol elég lehangoló volt. A nagyszínpad előtt alaposan megnőtt a tér, bár ennek a szokásosnál kevesebb látogató miatt igen kevés gyakorlati haszna volt, a közönség ugyanis legtöbbször még a nézőteret elválasztó folyosó végéig sem ért el. Eltűntek az étkezősátrak, a nagyszínpad előtti koncertsátor, melyek eddig elválaszthatatlan részei voltak a fesztiválnak. A nemzetközi konyha idén mindössze egy fatákolmányba bezsúfolt thai, kínai, erdényi és indiai büféből állt, az eddigieknél jóval magasabb árakkal. Lehetett persze találni jó evőhelyeket szétszórva mindenfele, volt például egy jó szerb étterem is, meg sok helyen lehetett enni gyros-t és pizzát. Na de lépjünk tovább a gasztronómiai hiányosságokon. A közönség tájékoztatása kritikán aluli volt. Bár készítettek jó kis alkalmazást telefonokra, amiben megtalálhattunk bármit, kaphattunk információkat, azonban akik nem rendelkeznek ilyen ezközzel, azok legfeljebb ismerőseiktől hallhattak pletykákat, vagy bemehettek informálódni a netsátorba. Például illett volna közölni, hogy vihar jön, és jó lenne bevonulni valami fedett helyre. Ingyenes csomagmegőrzés szerencsére idén is volt, civil sátrakat is találhattak az érdeklődők, valamint nem maradtak el a vásárlóhelyek sem, bár nem túl változatos kínálattal. De ejtsünk pár szót a tegnapi, utolsó napról.
Délután négykor a Hangmás játszott az MR2 színpadon. Bár kicsit többen voltak, mint pár nappal korábban az EZ Basic koncerjén ugyanitt, de azért ez még mindig kevésnek tűnt. Legnagyobb gond az volt, hogy délután nem nagyon lehet átérezni a Hangmás zenei világát, amihez kifejezetten egy esti időpont lenne kedvező. A közönség nagy része ekkor még nem igazán akart énekelni, táncolni, de azért a zenekar jó volt, ők mindent megtettek.
Billy Talent és a káromkodós Danko Jones nem igazán érdekeltek, így mászkáltunk kicsit a szigeten, közben pedig összefutottunk a Yeasayer két tagjával. Ekkor már nem volt kérdés, hogy melyik koncertet fogjuk választani este.
A Kasabian koncertjével az volt a legnagyobb gond, hogy a nézőtér nagy része Muse rajongókból állt, akik közül páran még az olyan alap slágereket sem ismerték, mint a Club Foot vagy az I'm On Fire, pedig állítólag nem olyan nagy az átfedés a két zenekar rajongótábora között. Így sajnos a közönség egyik fele érdektelenül állt, néhány elvakult Kasabian rajongó pedig bodysurfölésbe kezdett, miután látták, hogy idén mindent lehet. Miután az egyik leesett három méter magasból, elment a kedvük a dologtól. Tom Meighan és bandája igazán ért a koncerthangulat megteremtéséhez, de valami mégis hiányzott. Elsősorban kicsit több Kasabian rajongó, másrészt pedig szerintem voltak már jobb formában is. Persze ők is tudták, hogy az előttük álló pár tízezer embernek csak a kisebbik része tekinti őket az est fénypontjának. Ezenkívül sokan panaszkodtak a csapnivalóan rossz hangosításra, ami állítólag inkább elöl volt zavaró, hátrébb nem annyira éreztük.
Kasabian után a New York-i Yeasayer koncertjét választottuk, és egy pillanatra sem bántuk meg, mert ez volt az idei Sziget legjobb koncertje. Jóval kisebb színpadon saját maguk által behangolt hangszerekkel olyan hangulatot tudtak teremteni, ami talán a Muse-nak is sikerült a nagyszínpadon, de a Yeasayer zenéje sokkal őszintébb, magával ragadóbb. A tracklist is hibátlan volt, és olyan gyorsan elrepült az egy óra akárhány perc, hogy el sem hittem, hogy vége van. Szerencsére kiváló közönségük volt, és a zenekar tagjai is élvezték a koncertet. Reméljük, ellátogatnak még hozzánk, bár legjobb egy klubkoncert lenne.
Yeasayer után a Vodafone-os reklámhelyszínen rendezett Tesco Disco-ra mentünk, ami kicsit nehezen indult be, majd elmosta a vihar, de talán pont az angolos - esős életérzés miatt lett az év egyik legjobb bulija, az eddigi legjobb Tesco Disco, amin részt vettem. A régi slágerek mellé befért pár olyan igazi újdolság is, mint a HURTS vagy a Delphic. Jópár külföldi is táncolt, ami szintén nagyon pozitív hatással volt az estre.
A sok negatívum ellenére sok jó élményt lehetett szerezni az idei Szigeten is, és azok a koncertek sikerültek legjobban, amiket kevésbé vártam. Hamarosan megtudjuk, milyen változások következnek be a magyar zenei életben a Kispál és a Borz feloszlása után, milyen híreket visznek magukkal a nálunk fellépő zenészek, és az ide ellátogató külföldi vendégek. Reméljük, a sok kellemetlenség ellenére tetszett nekik, és jövőre is visszatérnek. Ha pedig a szervezők is úgy akarják, jóval többen is, mint idén, mert az itt fellépő zenészek, zenekarok mellett őket a legnagyobb élmény látni, hallani. A Sziget lazasága, nyitottsága, ami a többi magyar fesztivál egyikére sem jellemző, nagyrészt nekik köszönhető.
