A Kings of Leon zenei karrierje alapvetően két nagy részre osztható, a Because of the Times előtti, majd az utána következő korszakra. A rajongók véleménye megoszlik, hogy melyik volt jobb, és mi meg sem próbálunk igazságot tenni. Tény, hogy mindkettőnek megvolt a maga érdeme, úgymint az első lemezek kísérletezgető számai, a különböző brit és amerikai indie rock legendák déli blues zenével való ötvözéséből született felejthetetlen slágerek, melyek eleinte inkább Nagy-Britanniában keltettek visszhangot, ott viszont kifejezetten nagyot. A 2007-ben megjelent Because of the Times aztán már egy egészen új korszak kezdete volt, a Kings of Leon a kísérletezés helyett a befogadhatóbb popzene irányába mozdult el, az ezen a lemezen található dalok letisztultabbak, ugyanakkor monumentálisabbak lettek, mint a korrábbiak. Az egy évvel később megjelent Only by the Night-on már teljes egészében ezek a dalok voltak túlsúlyban, és a most megjelent Come Around Sundown is ezt a jól bevált irányvonalat követi.

Az Only by the Night után a Kings of Leon végre hazájában, az Egyesült Államokban is bekerült a legnépszerűbb zenekarok közé, és abban is segített, hogy a haldokló brit indie szcéna helyére érkező bandák nagy része mostanában az óceán túlsó partján tűnik fel. A Followill testvérek hagyományos amerikai blues zenéjébe oltott popnak tehát nagy szerepe van abban, hogy az államokban is elfogadott és igencsak népszerű lett az indie rock. A Come Around Sundown című albumra két évet kellett várni, közben pedig lehetett találgatni, hogy mik lesznek az újítások. Az első három lemeznél ugyanis teljesen más hangzással álltak elő minden alkalommal a zenekar tagjai. Aki az új lemezen nagy újításokat keres, az csalódni fog, a Followill fivérek ígéretével ellentétben ugyanis a Come Around Sundown nem visszatérés a kezdeti hangzáshoz, inkább az Only by the Night folytatása. Ami változás az előző lemezhez képest, hogy a Kings of Leon tagjai most már jobban mernek szülőföldjükhöz kötődő témákat választani, és a zene is amerikaibb lett, mint a főleg brit közönség számára készült előző albumnál.
Az előző lemez húzódalának számító Sex On Fire-féle hatalmas sláger most nincs a lemezen, helyette kapunk viszont jópár nagyon erős számot, ami már a The End című, igen borús hangulatú nyitódallal elkezdődik. A sokak számára szokatlan kórussal feldobott Radioactive Kings of Leon-hoz méltó slágeres szerzemény, a Pyro és a The Face pedig a lemez legjobb számai. A Back Down South is az Amerikába, és főleg az amerikai Délre való visszatérést jelzi, ami a lemez központi témája. A Pony Up, a Beach Side vagy éppen a Mi Amigo úgy részei egy kiváló, művészi értékkel is rendelkező lemeznek, hogy közben mindenki számára befogadható számokról van szó. A régi Kings of Leon lemezek híveinek talán nem tetszik az új, poposabb irányvonal, és még olyan hangokat is lehet hallani, hogy a zenekar eladta magát a hírnév érdekében, ez azonban egyszerűn nem igaz. A záró Pickup Truck például felveheti a versenyt a Kings of Leon életmű bármelyik darabjával.
1. The End
2. Radioactive
3. Pyro
4. Mary
5. The Face
6. The Immortals
7. Back Down South
8. Beach Side
9. No Money
10. Pony Up
11. Birthday
12. Mi Amigo
13. Pickup Truck
Ne nyomd el: Pyro, The Face, Pickup Truck
Szerintünk: 9
Legközelebbi koncert: december 4 - Stadthalle, Bécs, Ausztria
Kings of Leon - Radioactive