A White Lies megjelenése előtt a brit indie, poszt-punk szcéna nagyrészt az Editors és az Interpol közti állandó versengésről szólt, aminek persze a zenei média szeretett volna sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint maguk a zenekarok. Aztán szinte a semmiből robbant be a köztudatba egy ealing-i formáció, akiknek megjelenése után minden megváltozott. Debütlemezük 2009 legmeghatározóbb albuma lett, az év eleji időzítés ellenére is. Úgy látszik, a visszatérést is hasonló időpontra ütemezték be, de hát a White Lies valóban nem nyári zenét játszik. Ez pedig a második albumon sem változott.
A White Lies megjelenése előtt a brit indie, poszt-punk szcéna nagyrészt az Editors és az Interpol közti állandó versengésről szólt, aminek persze a zenei média szeretett volna sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint maguk a zenekarok. Aztán szinte a semmiből robbant be a köztudatba egy ealing-i formáció, akiknek megjelenése után minden megváltozott. Debütlemezük 2009 legmeghatározóbb albuma lett, az év eleji időzítés ellenére is. Úgy látszik, a visszatérést is hasonló időpontra ütemezték be, de hát a White Lies valóban nem nyári zenét játszik. Ez pedig a második albumon sem változott.
A vallásokhoz hasonlóan mindennapjaink is megszokott dolgokból, rituálékból állnak. Röviden ez a White Lies új lemezének központi témája. Ilyen rituális szokásunk például a szerelem, ami mindjárt a nyitó Is Love című dalban megjelenik. Ebben azt is rögtön felfedezhetjük, hogy már jóval nagyobb szerepet kapott az elektronika, mint a debütlemeznél.
A Ritual nem üt rögtön, többször meg kell hallgatni, nincsenek rajta olyan egyből letaglózó slágerek, mint az első albumnál a To Lose My Life vagy a Farewell To The Fairground. Ehhez legközelebb talán a monumentális, energiával teli Bigger Than Us áll, de még ezt is meg kell szokni. A Peace & Quiet című dalnál már előjönnek a nyolcvanas évek Depeche Mode-ot, A Flock Of Seagulls-t és társaikat megidéző szintiszólamai. A Streetlights-ról a Joy Division juthat eszünkbe. Mostanában felkapott lett a keresztény szimbolika a divatban és a zenében egyaránt, a White Lies sem maradhatott ki a dologból, és a lemez egyik legjobb száma a Holy Ghost címet kapta. A Turn The Bells már egyértelműen a nyolcvanas évek, és néha már pofátlanul Depeche Mode. Csak véletlen, hogy rögtön beugrik a Precious? Az ezt követő The Power & The Glory már teljesen elmegy a Human League irányába, a sötét, első lemezes White Lies eltűnik, és helyette valami egészen mást hallunk, de ettől még ez a lemez egyik legütősebb száma, csak hozzá kell szokni. A Bad Love már ismerősebb lehet a White Lies rajongóinak, nem úgy, mint a záró, minimalista Come Down, ahol végig azt várjuk, hogy jöjjön már valami erőteljes refrén, de azt soha nem kapjuk meg, a dal szép csendben véget ér.
A White Lies visszatérő lemezét mindenképp érdemes meghallgatni többször, ha elsőre nem tetszik annyira. A kevesebb sláger és a több elektronika, valamint minimalizmus ellenére méltó folytatása az elmúlt évtized egyik legjobb debütlemezének.
Megjelenés: 2011 január 17.
Műfaj: Indie rock
Kiadó: Fiction
Producer: Alan Moulder, Max Dingel
Hallgasd meg: Is Love, Bigger Than Us, The Power & The Glory
1. Is Love
2. Strangers
3. Bigger Than Us
4. Peace & Quiet
5. Streetlights
6. Holy Ghost
7. Turn The Bells
8. The Power & The Glory
9. Bad Love
10. Come Down
White Lies - Bigger Than Us
