Nem, nem a magyar nyelv címben szereplő, kedvenc kérdéséről lesz itt szó, és nem is valami japán gasztronómiai különlegességről. A Miso egy új közösségi őrület, a lényege pedig röviden az, hogy meg tudjuk osztani ismerőseinkkel, mit nézünk éppen a tévében vagy a moziban. Ennél azonban jóval több lehetőség van benne.
Nem, nem a magyar nyelv címben szereplő, kedvenc kérdéséről lesz itt szó, és nem is valami japán gasztronómiai különlegességről. A Miso egy új közösségi őrület, a lényege pedig röviden az, hogy meg tudjuk osztani ismerőseinkkel, mit nézünk éppen a tévében vagy a moziban. Ennél azonban jóval több lehetőség van benne.
A Miso felülete egyáltalán nem lesz ismeretlen azoknak, akik használják a helymegosztós Foursquare alkalmazást, amit nemrég bemutattunk. A Foursquare-hez hasonlóan itt is be kell csekkolnunk, csak éppen nem helyekre, hanem filmekhez és sorozatokhoz. Természetesen ezt is össze lehet kapcsolni Facebookkal és Twitterrel. Ami a magyar felhasználók számára egyelőre nagy előny lehet, hogy a Foursquare-rel ellentétben ehhez nem szükséges smart phone, laptopról vagy asztali gépről is lehet használni, bár moziban senki nem fogja elővenni a laptopot, hogy beírja, mit néz éppen.
Hogy miért jó ez az egész? Gondolom mindenki találkozott már azzal a helyzettel, mikor meg szeretett volna nézni egy filmet, viszont az egekig dicsérő kritikák mellett használható, nézői véleményeket is szeretett volna olvasni, mielőtt beül a moziba, és kisebb vagyont dob ki a kukába mondjuk egy IMAX-es mozizás során. Persze léteztek különböző online műsorújságok eddig is fórumokkal, ezeknek a használata azonban meglehetősen nehézkes tud lenni telefonról. A Miso azonban pillanatok alatt a kijelzőre varázsolja a film tartalmát, valamint több száz nézői kommentet, csak győzzük végigolvasni őket. Persze ez attól is függ, hogy mennyire népszerű az a film, amit meg akarunk nézni. Sorozatoknál ez különösen hasznos lehet, mert a különböző torrentekről letöltött címekből igencsak fárasztó és idegtépő, ráadásul teljesen felesleges cselekvés kibogozni, hogy melyik a kedvenc részünk, hacsak nincs jobb dolga valakinek esténként. Itt azonban fel van sorolva a sorozatok összes évadja és epizódja, rövid tartalommal és képpel, így nagyon könnyű lesz megtalálni azt, amit szeretnénk.
Néhányan talán azt mondják, hogy a filmnézésnek nem az a lényege, hogy a Facebookon dicsekedjünk vele, mennyire képben vagyunk sorozatokat és filmeket illetően. Aki viszont használja az évek óta jól működő Last.fm-et, az tudja, hogy mennyire egyszerű új zenéket megismerni, amiket az oldal ajánl nekünk, és szinte száz százalék, hogy tetszeni fognak az ajánlott dolgok. A Misonál hasonló a helyzet, tehát ha tudjuk egy ismerősünkről, hogy általában jó filmeket szeret, akkor a mi választásunkat is megkönnyíti azzal, ha kiteszi az adatlapjára, amit éppen néz. Persze egy hét évados Office maratont nem biztos, hogy elejétől a végéig meg kell osztani Facebookon is.
A Miso azt is megmutatja, hogy milyen filmeket és sorozatokat néznek legtöbben ebben a pillanatban. Sajnos nagy hátránya, hogy a Last.fm-el ellentétben itt csak jó ízléssel rendelkező ismerőseinkre tudunk hagyatkozni, az alkalmazás egyelőre még nem képes az általunk nézett filmek alapján más alkotások ajánlására. Szerencsére azonban a Foursquare-es jelvényrendszert ide is átvették, és ízlésünknek megfelelően tudunk horroros, rajzfilmes, sport, vagy éppen sci-fi kitűzőket szerezni, de rengeteg másféle is van. Minél több filmet nézünk, annál több pontunk lesz, és annál nagyobb esélyünk lesz a kitűzők megszerzésére, némelyik filmhez pedig valódi ajándékokat is nyerhetünk egyetlen kattintással. Ez talán azokat is meggyőzi, akik eddig idegenkedtek az ilyesfajta magamutogatástól.
Természetesen a Miso app megjelent már az összes fontos smart phone-ra, bár a magyar felhasználók még a Foursquare-hez hasonlóan itt is elég kevesen vannak, annak ellenére is, hogy ez számítógépről is használható.
Az oldalt ide kattintva éritek el egy gyors regisztráció után.