Pénteken a Space Clash nevű rendezvény keretein belül két kiváló magyar zenekar koncertjét láthatjátok a Gödörben. Játszik a Jurij és a Second Avenue. Utóbbival készítettünk egy interjút. Pénteken pedig gyertek, nézzétek meg őket élőben, a koncert ingyenes lesz.
Hogy kezdődött a Second Avenue története?
2006-ban kezdtük a közös zenélést, akkor még négyen. Mindenféle cél és elképzelés nélkül, csak szerettük csinálni, amit csináltunk.
Mennyire volt nehéz bekerülni a pesti zenei életbe?
Óriási hendikeppel indultunk, mivel akkoriban nem voltak sem kapcsolataink, sem jártasságunk a pesti zenei életben. De épp ennek köszönhető, hogy soha nem léptünk túl nagyot, nem égtünk meg olyan színpadokon, amik nekünk túl nagynak bizonyultak volna. Most pénteken szeretnénk lezárni egy 5 éves időszakot, ami egy nagyon sok csalódással és tanulsággal teli időszak volt. Úgy érezzük,most jött el az idő, hogy felfigyeljenek ránk, az biztos, hogy a kellő mennyiségű munka, és alázat már mögöttünk van. Meg a túlzottan sok vergődés, ami a vidéki zenekarok sorsa az első pesti években.
Szülővárosaitokban mennyire vagytok ismertek? Szoktatok ott koncertezni?
Marcaliba nem hívnak, ezért nem is megyünk, sajnos ott szinte egyáltalán nem értik, mit is keresünk mi a színpadon, Keszthelyen viszont gyakran játszunk, oda szeretünk járni.
Négyen kezdtétek, azóta csatlakozott még két tag. Milyen változást hozott ez a zenétekbe?
Erre a kérdésre mindig csak annyit mondunk, hogy ha a két új tag nem hoz új lendületet, valószínűleg már nem létezne a Second Avenue. A saját hangzásunkról csak azóta beszélhetünk, amióta hatan vagyunk.
Számaitokat meghallgatva érezhető, hogy nagyon sokféle zenekar volt hatással rátok. Melyek ezek? Kik jelentették a legfőbb inspirációk?
Nem tudom. Mindig más hangulatban születnek a számok, és soha nem követünk senkit tudatosan. Persze a tudat alatti vonzódás bizonyos zenei megoldásokhoz, hangulatokhoz, az más kérdés, az kétségtelenül létezik. És igen, valóban sok a hatás, mind a hatan más zenei ízléssel bírunk.
Pénteken a Jurijjal fogtok játszani a Gödörben. A magyar előadók közül kivel lépnétek még szívesen színpadra?
Várjuk az új generációt, akik kihúzzák a gödörből a magyar zenei életet. Ennek a generációnak a tagjaival szeretnénk a legjobban együtt játszani, megmutatni, hogy a megszokott sablonokon túl is van zenei élet, és hogy újra lehetnek szerethető zenekarok. A stílus talán másodlagos, a lényeg a frissesség és a minőség. Ez a két dolog jelenleg csak nagyon kevés bandánál van együtt, de talán van már valami mozgolódás.
Saját számaitokon kívül több feldolgozás is elhangzik a koncertjeiteken. Mitől lesz jó egy feldolgozás?
Attól, hogy nem megtanulni kell, hanem csak eljátszani, ahogy jólesik, semmit nem szabad kottából olvasni. De már csak egy feldolgozást játszunk, azt is csak közkívánatra.
Mivel próbáljátok még érdekesebbé tenni a koncertjeiteket? Mit várhatunk most pénteken?
Pénteken új számok, még több elektronika és egy új tag jelenti majd az izgalmat. Ferenczi Szoni (Balkán Fanatik) fog rappelni és énekelni nálunk, mint vendég, aztán hogy a továbbiakban hogyan alakul a Second Avenue és Szoni együttműködése, az majd kiderül. Az biztos, hogy nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, gyakorlatilag percek alatt. Szóval a koncert utolsó blokkjában már heten leszünk, és így óriási energiákat tudunk felszabadítani.
Melyik koncertre emlékeztek vissza legszívesebben?
Mindig a következőt várjuk.
Mindjárt itt a nyár és a fesztiválidőszak. Felléptek valamelyik hazai fesztiválon?
Nem. Nyáron az őszre készülünk. Új számok, talán stúdió, őszi koncertek szervezése, pár közösen eltöltött nap a Balatonnál, ez lesz a program. Persze még beeshet valami.
Nemrég a Swatka City nevű svájci zenekar után játszottatok. Volt már külföldi koncertetek?
Sajnos nem, de egy külföldi mini turné szervezése is a tervek között szerepel. És ha már Swatka City: velük mindenképpen fogunk még játszani, talán rájuk nézünk fel a legjobban az eddig megismert bandák közül.
EP már jelent meg tőletek, mikor várható az első album?
Talán már nincs is értelme lemezekben gondolkodni. A belefektetett pénzt, időt és energiát jelenleg nem érezzük arányosnak egy nagylemez pozitív hatásaival. Persze az is igaz, hogy sem elég pénzünk, sem elég időnk nincs most nekiállni egy nagylemeznek.