Az idei Sziget fesztiválra végre sikerült, alternatív zenekarokat nézve, majdnem tökéletes line-up-ot összehozni, sikerült még a környéken lévő Pohoda-t és Exit-et is lekörözni. Igyekszem még a friss emlékeimből összeszedni a 2011-es Sziget koncert élményeit.
Első nap:
The Maccabees
A Sziget első és majdnem egyik legjobb koncertjét adta brigton-i ötös fogat. Szerencsére egyaránt játszottak eddig megjelent lemezeik legjobb számait. Mivel ez volt idén a második koncertjük, nem volt meglepő, hogy majdnem egy év pihenő után rengeteg új számot is eljátszottak, amelyekre rossz szót nem lehet mondani, hiszen mint zseniális volt, alig várom a januárban megjelenő harmadik lemezüket.
Interpol
Sokaknak majdnem tíz évet kellett várniuk, hogy végre láthassák élőben itthon a mai post-punk szintér legnagyobb nevét, az Interpol-t. A fellépésük korrekt volt, a technika ördöge őket is megtalálta és Paul gitárja itt-ott vacakolt (mellesleg a falusi diszkós haja röhejes volt), de maga a koncert jó volt. Sajnos olyan számokat mint a PDA vagy az Untitled nem játszották el, de így is sok "elmaradásukat" bepótolták.
Hurts
Előre leszögezem, hogy az A38-on volt a legrosszabb hangosítás az egész fesztiválon (a melegről nem is beszélve). Fél 12-re már majdnem teljesen megtelt a sátor, majd elkezdődött a koncert. Nincs semmi bajom a Hurts-el, de egy lemezes zenekar lévén kicsit nagy az arcuk, valószínűleg inkább a show része, hogy ők milyen fasza gyerekek. Hutchcraft meg is őrült néha, majd szét verte a színpadot a mikrofon állványával. Nagyrészt az egész Happiness-t hallhattuk plusz még pár számukat.
Második nap:
La Roux
Az igazat megvallva életemben nem hallgattam La Roux szerzeményeit, de a koncertjük után teljesen megváltozott a véleményem róluk. Elektropop banda révén csak szintetizátorok és elektromos volt a hangszerük, meg persze Elly Jackson hangja. Igazából semmi extra nem volt a koncerten, de még is jól éreztük magunkat.
Crystal Castles
A wan2 sátorban hihetetlen tömeg gyűlt össze, hogy végre valahára élőben láthassa Alice Glass-t és Ethan Kath-t. Mert bizony csak élőben jövünk rá, hogy miről is szól a Crystal Castles világa. Sajnos a sátorban igazából a fele számra csak a refrénből lehetett rájönni, hogy melyik is, de az az energia töltet ami Alice-ban van, nah az adja át miért is imádják őket. Az egész csaj megőrül a színpadon, üvöltözik, ugrál és üveges szeméből látszik, hogy egy más világban jár iylenkor (valószínűleg közre játszik a Jack Daniels is), de még is ekkor jövünk rá, hogy a közönség és a zenekar együtt válik igazán Crystal Castles-é.
The Chemical Brothers
A Chemical Brothers előadásáról csak annyit lehet elmondani, hogy remek látvány showt adtak le. Remek videók és lézer sugarak mellet mixelték majdnem minden slágerüket, mindenesetre nap lezárásnak tökéletes volt.
Harmadik nap:
British Sea Power
Peter, Bjorn and John
The Prodigy
Negyedik nap:
Hadouken!
Kate Nash
Kaiser Chiefs
Ötödik nap:
The National
Marina & The Diamonds
White Lies