A fesztivál utolsó napjára már jó fáradtan érkeztünk meg - picit náthásan is -, de nem tudta elvenni semmi a kedvünket, hiszen tudtuk, hogy még aznap fogjuk látni a post-punk jelenleg legjobb zenekarait. Hat óra előtt már az első sorokban álltunk, hogy minél közelebbről láthassuk Matt Berninger-ék borgőzös előadását. Sajnos a gyönyörű napsütés nagyon elvette a The National koncertjének hangulatát, de sebaj cserébe hallhattuk a tavalyi High Violet és az azt megelőző Boxer és Alligator legjobb számait.
A fesztivál utolsó napjára már jó fáradtan érkeztünk meg - picit náthásan is -, de nem tudta elvenni semmi a kedvünket, hiszen tudtuk, hogy még aznap fogjuk látni a post-punk jelenleg legjobb zenekarait. Hat óra előtt már az első sorokban álltunk, hogy minél közelebbről láthassuk Matt Berninger-ék borgőzös előadását. Sajnos a gyönyörű napsütés nagyon elvette a The National koncerjének hangulatát, de sebaj cserébe hallhattuk a tavalyi High Violet és az azt megelőző Boxer és Alligator legjobb számait. Annak ellenére, hogy több a melankolikus darabjuk, azért a Mistaken For Strangers vagy az Abel felpörgette a harminc fölött járó zenekart. Itt-ott unalomba fulladt a koncert, de hibáztassuk szerintem ezért a rossz időpont választást. A koncert legvégén a Terrible Love közepén, miután Matt kiitta utolsó korty borát beleugrott a közönségbe.
Később benéztünk az A38 sátorába, ahol immár szőke Marina köszöntötte rajongóit. Különösebben sose volt a nagy kedvencem a Marina & The Diamonds, de jól szórakoztunk a koncerten. Sokan örülhettek, hiszen a jövőre megjelenő lemezéről is eljátszott pár számot. Nem maradtunk végig, mivel próbáltunk az első sorokba törni az est fénypontjára. Míg várakoztunk, addig a Szigetet két éve már megjárt Manic Street Preachers játszotta legnagyobb slágereit - nem is értjük, miért nem ők voltak a headlinerek.
Ahhoz képest, hogy a White Lies még csak két éve van igazán a köztudatban igen jól ment a soruk. Első lemezükkel, a To Lose My Life-al két éve még az A38 színpadán zenélgettek, azóta kiadták az idei Ritual-t és egyből megkapták a headliner titulust. Természetesen nem gyűltek össze annyian a Nagyszínpad előtt, mint mondjuk a tegnapelőtti Prodigy-re, de azért kellemes kis tömeg gyűlt össze. Látszott a srácokon, hogy izgulnak, valószínűleg még soha nem zárhattak le egy fesztivált se, mindenesetre kiválóan helytálltak. Két lemezük lévén túl sok slágerrel nem rendelkeznek, de ez nem is volt nagy legalább kevésbé ismert számaikat is hallhattuk. Sajnos persze, hogy elől olyanok álltak, akik "jaj egy számot szeretek/ismerek tőlük"... Mindenesetre véleményem szerint remekül záródott ez az öt nap a White Lies koncerttel. Van egy olyan érzésem, hogy őket sokszor fogjuk még itthon látni.
