Az elmúlt héten röviden összefoglaltuk a Strange House (erre) és Primary Colours (erre) történetét. Ideje megismerkedni a The Horrors harmadik lemezével, még a holnap esti koncert előtt.
A második lemez sikerei és turnézása után a zenekar tagjai szanaszét szóródtak, és ki ki írta saját zenéjét. Talán a legjelentősebb Faris mellékprojectje a Cat's Eyes, amelynek idén jelent meg a lemeze, és mi is nagyon imádtuk. Webb és Cowan közösen zenélgetett Spider an the Flies néven. Joshua meg fogta magát és visszament az iskolapadba lediplomázni.
Az elmúlt héten röviden összefoglaltuk a Strange House (erre) és Primary Colours (erre) történetét. Ideje megismerkedni a The Horrors harmadik lemezével, még a holnap esti koncert előtt.
A második lemez sikerei és turnézása után a zenekar tagjai szanaszét szóródtak, és ki-ki írta belefogott a saját projectjébe. Talán a legjelentősebb Faris mellékprojectje a Cat's Eyes volt, amelynek idén jelent meg a lemeze, amit mi is nagyon imádtunk. Webb és Cowan közösen zenélgetett Spider an the Flies néven. Joshua meg fogta magát és visszament az iskolapadba lediplomázni.
2010 áprilisában Faris bejelentette a zenekar honlapján, hogy elkezdték a harmadik lemezük munkálatait, pár számot már abban a fesztiválszezonban eljátszottak. Mint tudjuk a The Horrors megfogadta a tanácsokat és teljesen egyedül dolgozott az albumon. Joshua, aki időközben igazi fizikai zseni lett, saját otthonában rendezte be a zenekar stúdióját. Több hónapnyi munkálat után, először a Still Life-al ismerkedhettek meg a rajongók a Zane Lowe, Hottest Record in the World műsorában. Mint utólag kiderült a lemez elkészítése közben többféle drog hatása alatt dolgoztak, kísérleteztek (meg is érezni a lemezen).
A Skying, a nevéhez hűen egy igazi melankolikus, ábrándozó lemez lett. Végleg eltűntek a vadulások, és már csak merengő dallamok maradtak meg. Faris megtanult szépen énekelni, a gitárok egy picit a háttérbe szorultak, de remekül van összehangolva minden egyes hangszer. Az album igen hosszúra sikeredett, majdnem egy óra hosszú, és ezzel egyetemben nehezebben is befogatható, de még így is ez az eddigi legpoposabb lemezük. A hirtelen váltások megmaradt, pl. Endless Blue, Oceans Burning, de a többi szám is bőven tartogat meglepetéseket a számunkra. Valószínűleg év végén több toplista dobogósai között találhatjuk meg a harmadik lemezüket is.
Ezennel a The Horrors történetének a végéhez értünk, reméljük a jövőben is legalább ilyen jó, vagy ezeknél jobb munkákat fognak letenni az asztalra. Reméljük a holnapi, első magyarországi fellépésük után mi is elmondhatjuk, hogy láttuk/hallottuk élőben az elmúlt évek egyik legjobb zenekarát.
A Skying első kislemeze, a Still Life:
Az I Can See Through You élőfelvétele, Jools Holland műsorában: