Annak ellenére, hogy a 24 éves Claire Boucher pár éve még azt állította magáról, hogy tulajdonképpen ő nem is tud zenélni, valószínűleg ezt nem gondolhatta komolyan. Korábbi próbálkozásai után (Geidi Primes, Halfaxa) tavaly előállt a d'Eon-al közösen készített Darkbloom-al, amelyen a Vanessa szerepelt, és bizony ez a szám volt annyira erős, hogy az interneten szinte vírusként terjedt Grimes jelensége. A hivatalosan is debütlemeznek számító Visions-t már szinte messiásként várta mindenki. Szerencsére nem kellett csalódnunk az eredményben.
Annak ellenére, hogy a 24 éves Claire Boucher pár éve még azt állította magáról, hogy tulajdonképpen ő nem is tud zenélni, valószínűleg ezt nem gondolhatta komolyan. Korábbi próbálkozásai után (Geidi Primes, Halfaxa) tavaly előállt a d'Eon-al közösen készítettDarkbloom-al, amelyen a Vanessa szerepelt,és bizony ez a szám volt annyira erős, hogy az interneten szinte vírusként terjedt Grimes jelensége. A hivatalosan is debütlemeznek számító Visions-t már szinte messiásként várta mindenki. Szerencsére nem kellett csalódnunk az eredményben.
Kénytelen vagyok egyből lelőni a poént azzal a merész kijelentéssel, hogy a Visions már most biztosan az év egyik legjobb lemeze. Claire kislányos kisugárzása a dalokra is teljes mértékkel kihat, sokszor szinte olyan, mintha egy nyolc éves kiscsaj nyávogna, és korántsem idegesítően, jó példa erre a Colour Of Moonlight. A számok nagy részére jellemző rengeteg hangsáv egymásra építése és a különböző effekteké is, amely által többszöri hallgatás után is új dolgokat lehet felfedezni. Az átlag hallgató számára lehet, hogy nehezen megszerethető darab - nem is tartalmaz egy sláger dalt sem, talán a Genesis és Oblivion még elmegy annak -, de ez tényleg az a lemez, amit nem szabad kihagyni senkinek sem. Sokszor még Enya-hoz is hasonlítják őt, nem is csoda, elég csak a Symphonia IX-re gondolni. Igazából nincs egy nagyobb pillanata se a lemeznek, de, amint elindítjuk a lemezt máris egy álomvilágba kerülünk és a végén azon vesszük észre magunkat, hogy az Outro szól már...
Mint, ahogy már mondtam Grimes első lemeze nagyon- nagyon jó, olyan hibák ellenére is, hogy érezhetően van még hova fejlődnie, de mégis annyira tud az érzelmekre hatni a Visions, hogy el kell néznünk ezeket a kinőhető hibákat.
Megjelenés: 2012.03.12.
Műfaj: dream pop, electronic
Kiadó: Arbutus/ 4AD Records
Hallgasd meg: Genesis, Oblivion, Symphonia IX
01. Infinite Without Fulfilment
02. Genesis
03. Oblivion
04. Eight
05. Circumambient
06. Vowels = Space And Time
07. Visiting Statue
08. Be A Body
09. Colour Of Moonlight
10. Symphonia IX
11. Nightmusic
12. Skin
13. Know The Way