Szerencsére idén mi kis "közösségünk" is el van látva jobbnál jobb koncertekkel, de az nem vitás, hogy az M83 klub koncertjének a bejelentésének örültünk a eddig a legjobban. Anthony Gonzalez korunk egyik legtehetségesebb dalszerző-producere. Már több, mint tíz éve alapította a Messier 83-ról elnevezett projektjét. Franciaország büszkesége karrierje csúcsán fog ellátogatni először Magyarországra.
Az elektro rockban utazó zenész, még anno Nicolas Fromageau-val együtt kezdett el zenélni, de hamar magára hagyta őt és tovább vitte a hátán az M83-at. Jószerivel egyedül írja a zenéit - csak is kizárólag Morgan Kibby dalszerző hölgy szólhat még bele a dolgaiba, aki koncertjeire is elkíséri -, amelyekből kiderül zsenialitása. Ilyen kitűnően kevesen tudják keverni a hangszeres hangzást az elektronikával. Koncertjein már szinte egy állandó csapattal szokott fellépni.
Korábbi lemezeivel szépen lassan kezdett betörni a köztudatba. Az utolsó előtti lemeze, a Saturdasy = Youth kezdte el lényegében a sikerhez juttatni, hiszen azon már olyan slágerek szerepeltek, mint a We Own The Sky vagy a Graveyard Girl. Már csak egy hangyányira volt a teljes sikertől, majd tavaly megjelent a dupla lemezes - ami manapság nagy szó - Hurry Up, We're Dreaming. 2011 egyik legjobb albumáról van szó, amelyet a nagynevű Pitchfork még az év lemezének is megválasztott. A 80-as évek hangzását mai formába/hangzásba ültetett lemezen rengeteg kíváló darab található meg. Ott van például a Midnight City vagy nem rég klipet kapó Reunion is. A lemez Intro című számában még a nemrég nálunk is koncertező Zola Jesus is közreműködött.
Előzenekarként az általunk is nagyon kedvelt, most nemrég Rómát is megjárt Belle Belle fogja bemutatni tehetségét. Súlyos bűnt fog elkövetni az, aki kihagyja a M83koncertjét, hiszen köztudott, hogy igazi remek fellépéseket szoktak hátuk mögött hagyni. Magyarul aki teheti feltétlenül menjen el az M83 koncertjére az A38-ra (igen ez szerintünk is vicces).
Helyszín: A38, Budapest
Időpont: 2012.06.04.
Jegyár: elővételben 6000 Ft / helyszínen 6600 Ft
Facebook event
Diszkográfia:
M83, 2001
Dead Cities, Red Seas & Lost Ghosts, 2003
Before the Dawn Heals Us, 2005
Digital Shades, Vol.1, 2007
Saturdays = Youth, 2008
Hurry Up, We Are Dreaming, 2011