A július elején rendezett Volt a nyár első igazán nagy fesztiválja, ahol idén is bőven lehetett találni jó programokat. A koncertekről és a hangulatról Noella beszámolóját olvashatjátok.

Beszámolni egy fesztiválról, hű, nem mondom, kemény dió. Ha valaki a részese volt, azt hiszem, elég előkotorni az élményeket, hogy újra átélje a koncerteket, érezze az egész életérzést, ami áthatotta azt a pár soproni napot. Így látatlanban átadni, leírni, mi is történt, nagyon nehéz. Számos hazai és persze külföldi zenekar is képviseltette magát ezen a rendezvényen, íme pár ízelítő.
Első napi bevezetésként a Kispál és a Borz emelhető ki a fellépők közül, akik egy kis szünet után most újra koncerteznek. A nagyszínpadon kaptak helyet, szép számmal gyűltek az emberek, sajna a részeg idióták is, frenetikus lökdösődést és pogót produkálva, ami azért valljuk be, hanyagolható lett volna. Aki itt nem szerzett minimum két hétig látható zúzódást, annak végképp elismerésem. A zenekar persze kitett magáért, ennyi év után tudják, mi kell a közönségnek, és felcsendültek a kihagyhatatlan számok, mint például a Zsákmányállat, Halszív, Csiga, Még egyszer vagy éppen a Tiszai pályaudvar. A szerdai napon lépett fel Kőváry Zoli bandája, a The Trousers. Elég kis közönség előtt játszottak, azonban ez mit sem rontott a produkción. Részemről csendesülősre fogtam a dolgot, mivel nem inkább csak hallomásból ismertem őket, de meg kell valljam, igen tetszősre sikeredett. Leginkább a Revolution maradt meg bennem.
Este még a Beatrice gondoskodott a fergeteges hangulatról, mindenki egyként énekelt és tombolt, le sem tudom írni, mi uralkodott az MTV Headbangers Ball arénában.
A péntek elég sűrű volt, kezdve az Alvin és a mókusoktól egészen a Kiscsillagig. Ezen a napon az MR2 színpadon láthattuk a The Moog és az Amber Smith nevezetű formációkat. Előbbit csak távoli megfigyelőként kísértem figyelemmel, de mint mindig, Tonyó most is nyomta a hülyeségét, ennyi pedig éppen elegendő a fiatalkorú lánykák szórakoztatására. Persze azért akadtak olyanok is, akik a zenére, és nem a frontemberre voltak kíváncsiak. Üdv köreinkben. Rögtön utánuk következett az Amber Smith. Azt hiszem, ha róluk van szó, tudjuk, mire számíthatunk. Egész végig energikus, jópofa és pörgős műsort csináltak, kezdve egy Hello Sunnal és a Select All-lal befejezve. Az együttes éppúgy élvezte a fellépést, mint a jelenlévők. Természetesen Imre, mint általában mindig, párszor közelharcot vívott a mikrofonnal.
A nagyszínpadon a Manu Chao szórakoztatta a nagyérdeműt, őket is csak messziről hallgattam, nem is nagyon győztek meg. Ezt főleg azért mondom, mert távol áll tőlem a stílusuk, nem az én világom. De másokat elnézve nem okoztak csalódást. Elöl tombolás, hátrébb is táncoló emberek, szóval valószínűleg csak velem volt „gond”. Számomra az est fénypontját a Kiscsillag jelentette. Lovasi bácsi „hobbibandája” még hajnali fél kettőkor is betöltötte a nézőteret a Headbangersben. Iszonyatos ugrálás és telitorkos üvöltés fogadta őket, ami az egész koncertet végigkísérte, legalábbis a körülöttem állókról és rólam ezt nyugodtan elmondhatom. És igen, elfogult vagyok.
Az utolsó napi program is igen attraktívnak bizonyult. A Colorstart személy szerint nem tartottam jónak és nagyszínpadra valónak, de ez annak volt köszönhető, hogy a zene alatt körülbelül semmi szöveg nem volt. Aki pedig szereti, annak egészségére! A 30Y azonban már más téma, velük könnyen ráhangolódtunk az estére. Mondani sem kell, megalapozták a hangulatot. Gyors és lassú számok, minden, ami csak kell. Aki pedig csak a Bogozd ki miatt csapódott oda, természetesen megkapta, amit akart. Hogy Beck Zolit idézzem, ilyen ziccert nem hagynak ki. Nem tudom megállni, hogy ne tegyek említést az URH-ról. Elegendő annyit mondanom, hogy Müller Péter Sziámi? Nem is tudom, mivel jellemezzem őket… beteg! Nagyon. És nem csak Amerika, ahogy az egyik számukban éneklik. Könnyesre röhögtem a szemem:D

Ez a fesztivál felejthetetlen VOLT;)