Bár az önpusztító, világfájdalommal teli grunge már akkor halálra volt ítélve, mikor megszületett, úgy tűnik, hogy az óceán túlsó partján, a kulturális központoktól távol a mai napig igen jól tartja magát, és a középnyugat alternatív rádióin ezrével lehet hallani ugyanarra a sémára épülő dalokat. Néhány közülük tényleg jó, ilyen a Foo Fighters, de a legtöbb nagyjából annyi kulturális értékkel bír, mint Bon Jovi-féle mulatósrock zenekarok. A Nickelback három évvel ezelőtt írt egy egészen jó lemezt, ami a korábbiakhoz képest mindenképp nagy előrelépésnek tekinthető, ami után az ember egy legalább ugyanolyan jó folytatást vár. A Dark Horse a zenekar hatodik nagylemeze. A kezdő nyitó Something in Your Moth engem kifejezetten idegesít, nagyon nem áll jól nekik ez az álkeménykedés, ami még a következő Burn It to the Groundban is folytatódik. A kislemezdalnak választott Gotta Be Somebody valószínűleg a lemez legjobb száma, és igen, a Nickelbacknek sokkal jobban állnak a lassabb dalok, mint a keménykedős, rocksztáros üvöltözések. Az album felépítése elég kaotikus, a kemény, de nem igazán komolyanvehető grunge himnuszok és a lassabb szerzemények idegtépő módon váltják egymást, viszont ezek a dalok nem sokban különböznek egymástól. Sokat tehát ne várjunk Chad Kroeger bandájától, akik olyan mély szövegetet tudtak írni, mint 'sex is always the answer, it's never a question', vagy 'you shake your ass around for everyone', a negyedik yeaaah, yeaaah után pedig az ember a haját tépi és gyorsan más hallgatnivalót keres.

5