A Sam's Town óta divattá vált a The Killers lemezeinek lehúzása, és ha körülnéz az ember különféle zenei médiumokban, ez a szomorú tendencia a Day & Age kapcsán is folytatódik. Talán sokan nem szeretik, hogy a Killers jelenleg az egyik legjobb zenekar a világon, ezért irigységből és egyéb okokból mindent megtesznek, hogy elmondják negatív véleményüket. Pedig a bandának nincs könnyű dolga, Las Vegasban nem lehetett könnyű feladat elkerülni az igénytelen poszt-grunge hullámot, nekik mégis sikerült a dolog. A Killers ott rontotta el kicsit, hogy a debütlemeze túl erős lett, bár ezt nem kellene negatívumnak tekinteni. Az egy stílust szerető, szemellenzős tömeg pedig ezután nem tudta átérezni a Sam's Town eltérő, ám semmivel sem rosszabb hangulatát. A Day & Age ismét egy nagy váltás, így borítékolni lehetett, hogy megint lesz sok negatív vélemény. A lemezen talán David Bowie hatása a legerősebb, aki idén különösen sok előadót inspirált, gondoljunk csak az MGMT-re. Akik nem tudnak túllépni a Somebody Told Me-n, és minden lemezen a Hot Fuss slágereit keresik, azoknak bizonyára a kezdő Losing Touch sem fog tetszeni, sőt, igazi csalódást fog jelenteni, mert ez valóban nem a Hot Fuss. Ami rögtön feltűnik, hogy sokkal kevésbé rockos, mint a Sam's Town számai voltak, viszont egy nagyon változatos dal és kiváló kezdés. A Human a lemez legnagyobb slágere, ami nem véletlen, mert egy hihetetlenül jó dal, semmiben nem marad el a Mr Brightside vagy a When You Were Young című korábbi szerzeményektől, de ez az ezt követő Spacemanről szintén elmondható. Egyébként ez a két dal hasonlít legjobban a korai Killers számokhoz, a Joyride például már egészen más érzéseket kelt, itt válik igazán erőteljessé a Bowie-hatás, ami innentől az egész lemezen meghatározó. A Dustland Fairytale gyönyörű ballada, szép lassan épül fel, a végére pedig teljesen hatása alá kerül az ember. A This Is Your Life megint egy nagy sláger, huhogásokkal, egészen karácsonyi hangulattal, az I Can't Say viszont már inkább a Karib szigetvilágba repít minket. Még hátra van a lemez talán legszebb dala, a Neon Tiger, majd a 80-as évekbe elkalauzoló The World We Live In, a végére pedig most is írtak egy kiváló zárást, Goodnight, Travel Well. Érdemes a két bonus számot is tartalmazó kiadást megvásárolni, mert ezek is kitűnő dalok, azonban számomra érthetetlen módon a lemezre nem kerültek fel.
10
