Magyarországon még nem sokan hallottak a Balti-tenger partján fekvő városban, Gdyniában megrendezett Open'er fesztiválról, pedig az egyik legnagyobb európai zenei fesztiválról van szó. Magyar szót egyáltalán nem hallottam a helyszínen, az emberek pedig tátott szájjal néztek, mikor meghallották különös nyelvünket. Ezért is volt furcsa még előtte pár nappal az egyik varsói kávézóban összefutni két magyarral, akik szintén az Open'er-re igyekeztek.

Gdynia földrajzilag is nagy távolságra van tőlünk, kulturálisan pedig fényévekre. Kezdetben volt pár bosszúság, mint a beléptetőrendszer lassúsága, majd a csekkekért való sorbaállás, itt ugyanis nem lehet pénzzel fizetni, csak helyben váltott tokenekkel, a legszomorúbb pedig az volt, hogy a lengyel sörök a legjobbak a világon, bent viszont csak Heinekent lehetett kapni. Sörön kívül más alkohol egyébként nem létezik az Open'er-en. Ezután viszont egy egészen más világot tapasztaltam meg. Valahogy itt mindenkinek sokkal jobb a hangulata, mint a magyar fesztiválokon, és ez a hangulat nem az elfogyasztott ital mennyiségétől függ, mert részeg embert egyet sem láttam. Elmaradtak a nálunk megszokott ordítozások, feltűnősködések, pogózások is. Az Open'er közönség látványa akár egy divatbemutatóval is felért volna, bár az, hogy öltözködésben mennyire előttünk járnak, már Krakkó utcáin járva is feltűnik.

A fesztivál területe hatalmas, a Sziget többszöröse, mégis átlátható. A tömeg így jobban eloszlik, a színpadok közötti közlekedést csak a távolságok nehezítik. Talán lehetne valami busz a színpadok között, vagy bérelhető golfautó. A talaj minősége is felér egy golfpályával, hibátlan gyepszőnyeg, sehol nincs por vagy sár, bárhova nyugodtan le lehet ülni. Valami lengyel rap banda után Lily Allen volt az első fellépő, aki még teljes egészében világosban koncertezett. A csúszás nem divat errefelé, pontban háromnegyed 9-kor el is kezdődött a koncert. A lengyel közönség kiválóan ismert minden számot, és nem csak jó magyar szokás szerint a slágerekre ugrálni egyet. A számok közötti átvezetések is nagyon jók voltak, a hangosítás pedig elsőosztályú. Ja, a Womanizer feldolgozás pedig telitalálat. A színpadtól 100-200 méterre még jobban lehetett hallani, mint a Szigeten második sorban. Talán mert itt nem butítják le szándékosan a hangtechnikát egy-két közelben lakó befolyásos emberke miatt.

Lily Allen után Santigold koncertezett a világzenei színpadon, ahol sajnos csődöt mondott a technika, így az előadás élvezhetetlen volt. A helyi közönség dícséretére legyen mondva, hogy még így is több ezren álltak a színpad előtt. A Kings of Leon koncertjét vártam legjobban, és nem is kellett csalódnom, bár kicsit több számot vártam volna a legutóbbi lemezről. Még ekkor sem volt teljesen sötét, de egyébként arrafele éjfélkor is látszik egy világos sáv az ég alján. A Kings of Leon közönsége szintén szokatlan volt magyar fesztiválokhoz szokott szemeimnek. Körülöttem csak lengyelek voltak, akik minden számot tudtak énekelni, és közben teljesen normálisan és fegyelmezetten viselkedtek. Kedvenceim közül elhangzott a Closer, a Sex On Fire, az On Call, a Manhattan, de kicsit több lassabb dalt vártam volna, melyek sokkal jobb hangulatot teremtettek, mint a régebbi lemezek számai. Az éjfélkor kezdődő Placebo lett végül az est fénypontja, akik olyan koncertélményt adtak, ami mellett a Kings of Leon is eltörpül. A másfél órás koncertet pár percesnek éreztem. Jó volt hallani élőben az új számokat, és remélem, hogy majd szigeten is megismétlődik ez az élmény.