A Vampire Weekend az elmúlt évtized végének egyik legnagyobb sikertörténete. A zenekar tagjai a Columbia egyetemen találkoztak, és kezdték el a közös zenélést. Annak ellenére, hogy ekkoriban a gitárcentrikus indie volt a főáram, ők mit sem törődve ezzel mindenki mástól eltérő hangzást akartak. Ennek legfontosabb elemei az afrikai ritmusok lettek. Ha jobban belegondolunk, ez annyira mégsem új, hiszen a Police vagy a Talking Heads is ennek köszönhette annak idején egyedi hangzását, a műfaj azonban ezután egy kiemelkedő alkotást sem tudott felmutatni éveken át. A Vampire Weekend ráadásul kiválóan ötvözte az afrikai és karibi dallamokat az amerikai art pop és a brit gitárzenék hagyományaival. Az eredmény az lett, hogy az óceán mindkét partján jelentős rajongótábort sikerült maguk mellé állítaniuk, debütlemezüket pedig többen az év lemezének választották 2008-ban. Napokon belül megjelenik a folytatás Contra címmel.
Már korábban jelezték a zenekar tagjai, hogy szeretnének kicsit megújulni. Ezek az újítások azonban inkább visszafelé visznek, a nyolcvanas évekbe. A Contra éppen ezért sokkal jobban emlékeztet a Police-ra vagy a Men at Workre, mint az előző Vampire Weekend lemez. Kevesebb lett a gitár, a vonósok szerepe is lecsökkent, előtérbe került viszont a dobgép és a szintetizátor. A Horchata erős kezdés, érthető, hogy ez lett az album bemutató kislemeze, bár nem ezen érezhetőek legjobban a Vampire Weekend zenéjében bekövetkezett változások. Legszembetűnőbb példája ennek a California English, mely úgy hangzik, mint egy trópusi Animal Collective. Kultúrák keveredése. A White Sky kórusa telitalálat. Van lassú, zongoraalapra írt lassú dal (Taxi Cab), táncolós 80-as évek nosztalgia (Run), az Arctic Monkeyst megidéző Cousins, elektróba átforduló karácsonyi csilingelés (Giving Up the Gun), pszichedelikus utazás a Karib-szigetekre (Diplomat's Son), és egy lassú zárás, melyben az énekes falsettoban is kipróbálja magát (I Think Ur a Contra). Összességében a Contra nem tartalmaz olyan mennyiségben slágereket, mint elődje, viszont összeszedettebb annál, nincs szükség dalok átugrására a nagy hangulatváltások miatt.
Szerintünk: 9
A Vampire Weekend az elmúlt évtized végének egyik legnagyobb sikertörténete. A zenekar tagjai a Columbia egyetemen találkoztak, és kezdték el a közös zenélést. Annak ellenére, hogy ekkoriban a gitárcentrikus indie volt a főáram, ők mit sem törődve ezzel mindenki mástól eltérő hangzást akartak. Ennek legfontosabb elemei az afrikai ritmusok lettek. Ha jobban belegondolunk, ez annyira mégsem új, hiszen a Police vagy a Talking Heads is ennek köszönhette annak idején egyedi hangzását, a műfaj azonban ezután egy kiemelkedő alkotást sem tudott felmutatni éveken át. A Vampire Weekend ráadásul kiválóan ötvözte az afrikai és karibi dallamokat az amerikai art pop és a brit gitárzenék hagyományaival. Az eredmény az lett, hogy az óceán mindkét partján jelentős rajongótábort sikerült maguk mellé állítaniuk, debütlemezüket pedig többen az év lemezének választották 2008-ban. Napokon belül megjelenik a folytatás Contracímmel.
Már korábban jelezték a zenekar tagjai, hogy szeretnének kicsit megújulni. Ezek az újítások azonban inkább visszafelé visznek, a nyolcvanas évekbe. A Contra éppen ezért sokkal jobban emlékeztet a Police-ra vagy a Men at Workre, mint az előző Vampire Weekend lemez. Kevesebb lett a gitár, a vonósok szerepe is lecsökkent, előtérbe került viszont a dobgép és a szintetizátor. A Horchata erős kezdés, érthető, hogy ez lett az album bemutató kislemeze, bár nem ezen érezhetőek legjobban a Vampire Weekend zenéjében bekövetkezett változások. Legszembetűnőbb példája ennek a California English, mely úgy hangzik, mint egy trópusi Animal Collective. Kultúrák keveredése. A White Sky kórusa telitalálat. Van lassú, zongoraalapra írt lassú dal (Taxi Cab), táncolós 80-as évek nosztalgia (Run), az Arctic Monkeyst megidéző Cousins, elektróba átforduló karácsonyi csilingelés (Giving Up the Gun), pszichedelikus utazás a Karib-szigetekre (Diplomat's Son), és egy lassú zárás, melyben az énekes falsettoban is kipróbálja magát (I Think Ur a Contra). Összességében a Contra nem tartalmaz olyan mennyiségben slágereket, mint elődje, viszont összeszedettebb annál, nincs szükség dalok átugrására a nagy hangulatváltások miatt.
1. Horchata
2. White Sky
3. Holiday
4. California English
5. Taxi Cab
6. Run
7. Cousins
8. Giving Up the Gun
9. Diplomat's Son
10. I Think Ur a Contra
Ne nyomd el: Horchata, California English, Giving Up the Gun, Cousins
Szerintünk: 9
Vampire Weekend - Cousins