Hivatalosan szerdán kezdődik a 2011-es Sziget fesztivál, amit már ti is egész biztosan izgatottan vártok. Bár nem támogatjuk a korai koncerteket, ezen a napon mégis érdemes lesz korábban kimenni, és ismerkedni a helyszínekkel, feltölteni a Sziget kártyát. Mint bizonyára már ti is hallottatok róla, ettől az évtől már sok nyugat-európai fesztiválhoz hasonlóan a Szigeten sem lehet majd készpénzzel fizetni sehol. Erre a célra egy speciális Sziget kártyát kaptok majd belépéskor, amit bent tudtok aztán feltölteni. A rendszerről további információkat találtok a Sziget hivatalos oldalán. Nem csak ezért lesz érdemes korán menni, hanem azért is, mert a Nagyszínpadon már délután 3-kor kezdődik a program, méghozzá az egyik legjobbnak ígérkező koncerttel a brightoni The Maccabees-től. Az indie rock banda 2007-ben debütált Colour It In című albumával, majd 2009-ben tértek vissza egy teljesen más hangzású anyaggal. Őket mindenképp ajánljuk.

A The Maccabees után elsősorban a kelta rockzenék szerelmeseinek ajánljuk a Flogging Molly koncertjét, ami szintén a nagyszínpadon lesz. Aki szereti a The Pogues-t, annak a Flogging Molly is biztosan tetszeni fog. Pár éve már felléptek nálunk, aki akkor kihagyta, annak itt egy újabb alkalom alaposabban megismerkedni ezzel a szerethető műfajjal. Dress code: green!
Fél nyolc körül el is érkezünk az idei Sziget egyik legnagyobb dilemmájához, vagyis Interpol vagy Empire of the Sun? A vizezett sör biztosan nem fog segíteni a döntésben, de legalább kiütni sem fogja magát vele senki, hogy aztán ne lássa a fél 10-kor kezdődő Pulpot, az idei fesztivál kétségkívül legnagyobb szenzációját. A színpadon Jarvis Cocker. Pár hónapja még elérhetetlen álomnak tűnt ez sokunk számára, most mégis valóra válik. A brit hangulatot még tovább fokozza majd az erre a napra beígért eső, de döntse el mindenki, hogy az eső miatt, vagy a meleg miatt jobb panaszkodni a Szigeten, mert hát megfelelő időjárás nem létezik. Legalább lehet viselni vicces esőkabátokat, esőernyőkkel pedig helyre tenni a nem megfelelően viselkedő egyéneket a küzdőtéren. Jarvis-ék után pedig lehet rohanni a Wan2 színpadhoz, ami biztos idén is nagyobb lett, mint az előző évben, és reméljük, hogy levegősebb is. A Hurts koncertje az egyik legaktuálisabb must-see koncert lesz idén Budapesten. Utána pedig lehet hazamenni, és kipihenni magunkat a következő napra, mert arról is sokáig fogonk még beszélni.