Két napja foglaltuk össze a The Horrors Strange House (itt olvasható) körüli időszakát, ma folytassuk is tovább a pályafutásukat.

Faris-ék már 2007 végén bejelentették, hogy várható a folytatás, de majdnem két évig nem is lehetett róluk hallani, majd egyszer csak 2009 márciusában megjelent egy visszaszámláló a zenekar hivatalos honlapján. Miután véget ért a hosszú várakozás, csoda történt, pontosabban bekövetkezett az amire senki nem számított. A The Horrors visszatért, de egy teljesen más zenekarként. Merem állítani, hogy a Sea Within A Sea az elmúlt évtized egyik legjobb száma volt. A nyolc perces szám már nem bugyuta punk rock volt, hanem egy teljesen kiforrott, igazi post-punk, shoegaze szám. El is kezdődött a Primary Colours hódítása.

Két napja foglaltuk össze a The Horrors Strange House (itt olvasható) körüli időszakát, ma folytassuk is tovább a pályafutásukat.

Faris-ék már 2007 végén bejelentették, hogy várható a folytatás, de majdnem két évig nem is lehetett róluk hallani, majd egyszer csak 2009 márciusában megjelent egy visszaszámláló a zenekar hivatalos honlapján. Miután véget ért a hosszú várakozás, csoda történt, pontosabban bekövetkezett az amire senki nem számított. A The Horrors visszatért, de egy teljesen más zenekarként. Merem állítani, hogy a Sea Within A Sea az elmúlt évtized egyik legjobb száma volt. A nyolc perces szám már nem bugyuta punk rock volt, hanem egy teljesen kiforrott, igazi post-punk, shoegaze szám. El is kezdődött a Primary Colours hódítása.

A második lemezre elhagyták régi kiadójukat, majd az XL-el (Arctic Monkeys, These New Puritans) kötöttek szerződést. A produceri munkát pedig nem más vállalta el, mint a Portishead agya, Geoff Barrow, persze a korábbi hírek szerint Chris Cunningham segített volna nekik, de így is kivette a saját részét a munkából. 2008 nyarán, Bath városában rögzítették az album nagy részét, majd azutáni év áprilisában meg is jelent a mestermű.

A Primary Colours-tól a legtöbben ledöbbentek, kiderült, hogy a Horrors előtt bizony még hosszú karrier áll. A lemez elég felemásra sikeredett, itt-ott még előfordult az első lemez koszossága, de Faris ordibálása eltűnt, és kiderült bizony van hangja ennek a nyakigláb srácnak. Alig győzték széteffektezni a szintiket, és a gitárokat. A Who Can Say vagy a New Ice Age még egészen a rockos oldalukat mutatta, de az olyan számok, mint, a Scarlet Fields már bebizonyította, a Horrors jobban ért a melankóliához. A második lemezük hangvétele már sokkal mélyebb, magába fordulóbb lett, afféle Joy Division szellemiség járta körül őket.

A zenekarban is változások történtek, Spider Webb (PC-től basszusgitár) és Tom Cowan (PC-től szintetizátor) hangszert cseréltek, és Tom-nak köszönhetően előkerültek az ambient effektek, és végre eltűnt az orgonahangzás. Persze külsőre is megváltoztak a srácok. Visszafogottabbakká váltak, eltűntek a sminkek és a fura frizurák (kivéve Joshua-t), nem csak zeneileg, de külsőre is letisztultabbak lettek.

A második lemez már sokkal jobban szerepelt az eladási listákon is, majd sorra gyűjtötte be az év albuma címeket, de a legfontosabb, hogy még Mercury Awards-ra is jelölték 2009-ben. A Primary Colours-tól fogva mindenki komolyan vette a The Horrors munkásságát, nem véletlenül mondták nekik, hogy a harmadik lemezüket már teljesen egyedül kell megcsinálniuk.

A legendás Sea Within A Sea, amely után átértelmeződött a zenekar:

A Mirror's Image a BBC műsorában:

A Primary Colours japán kiadásának bónusz száma, a Whole New Way: